DR. STEINER PÁL (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először engedjék meg, hogy Simon képviselőtársamnak, aki nagy mondása után elhagyta a tanácstermet... (Kiss Attila: Ott ül. - Dr. Simon Miklós jelentkezik.) Elnézést, kicsit hátrébb ült, de itt van a tanácsteremben. Tehát neki hadd reagáljak néhány szót!

Tisztelt Képviselőtársam! Magam is, amikor elláttam a Belváros vezetését és valamennyi polgármestertársam pártállástól függetlenül a hajléktalanság intézményét úgy kezelte, hogy próbált segíteni. Képviselőtársam valószínűleg vidéken polgármester (Dr. Simon Miklós bólint.), nem tudom egész pontosan hol, elnézést kérek ezért. De azt kérem, értse meg, hogy ebben a kétmilliós metropoliszban a hajléktalanság egy kicsit más probléma, mint vidéki kisvárosokban vagy községekben, ahol nem is igazán értelmezhető.

Ezzel a problémakörrel polgármesterkoromban is soha nem foglalkoztunk úgy, hogy erőt vettünk volna igénybe. Ugyanis ezzel a társadalmi jelenséggel szemben erőt nem lehet igénybe venni. Úgy foglalkoztunk vele, hogy próbáltunk segíteni, próbáltunk ételt osztani, próbáltunk ruhát osztani, próbáltunk megfelelő kulturált életmódot biztosítani, szerződéseket kötöttünk egyházi szervezetekkel, szerződéseket kötöttünk alapítványokkal, többek között például az Oltalom karitatív szervezettel, és sorolhatnék más szervezeteket, és próbáltunk a hajléktalanoknak alternatívát nyújtani arra, hogy tisztességes körülmények között éljenek.

Kérdezem képviselőtársaimat, természetesen költői a kérdés: tisztességes életkörülmény egy vonatfülkében lakni? Tisztességes életkörülmény egy olyan hajléktalanszállóban lakni, ahol harmincan vannak egy szobában, és a poloskákat söprik magukról? Sajnos, a jelenlegi helyzetben bizony ilyen segítségeket is tudunk nyújtani, és ahogy én nem szívesen laknék egy ilyenben, gondolom ön sem, úgy a hajléktalantól sem lehet azt elvárni, hogy ne az utcán lakjon, hanem egy olyan helyen, ahol esetleg megverik, ahol ellopják a kis pógyiját, és söpri magáról a poloskát. Én nem akartam hinni a szememnek fővárosi képviselő koromban, azt hittem, vicc, polgármester úr, amikor egy olyan előterjesztés jött be hozzánk sürgősséggel, hogy azonnal biztosítsunk másfél millió forintot poloskairtásra, mert az egyik hajléktalanotthonban a poloskák úgy elszaporodtak, hogy elviselhetetlen volt.

Ezzel szemben, ezzel a jelenséggel szemben azzal az eszközzel élni, hogy aki a közterület belterületét rendeltetéstől eltérő módon életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságot közterületen tárol, szabálysértést követ el - ezzel a szabályozással két alapvető probléma van. Az egyik, hogy az üzenete is már borzalmas. És nem tudunk egyetérteni, és nem tudjuk elfogadni, és még vitatkozni sem akarunk ezzel a szemlélettel, mert nem lehet sehol a világon a szegénységgel, az elesettséggel szemben erőszakkal fellépni.

És van egy másik probléma, hogy ez a szabályozás snassz. Ez a szabályozás azt jelenti, hölgyeim és uraim, hogy önök a kormánytöbbségüket felhasználva sem tudnak semmit kezdeni ezzel a társadalmi problémával, és egy olyan pótlólagos megoldást akarnak találni, ami sem nem megoldás, sem nem humánus, és nem ad választ a megfelelő kérdésre.

Hadd mondjam el önöknek azt is, hogy nincs a világon olyan nagyváros, ahol ne lenne hajléktalanság, gazdag városokban is és szegény városokban is. Volt lehetőségem - ez az élet nagy ajándéka - több helyen tanulmányozni ezt a kérdést. Láttam azt, amikor egy dél-amerikai nagyvárosban a kukából szedték ki a hajléktalanok a romlott rákot és sütötték meg. Olyan rákot, amitől mi meghalnánk. És láttam Berlinben a Checkpoint Charlie-nál is hajléktalant papundeklilapon aludni, és láttam Londonban is.

Ahelyett, hogy a büntetőjog eszközeit vennék igénybe, ahelyett, hogy szabálysértésnek minősítenék, azt gondolom, egyszer végre kellene arra pénzt biztosítani, és megkérdezni azokat, akik értenek hozzá, hogy vajon miért jött létre ez az életforma, hogy megvizsgáltuk-e valaha is, egyetlenegyszer is azt, hogy miért érzi magát ez az ember az utcán jobban, mint egy zárt körben, miért került oda. Egyáltalán be lehet-e vinni egy hajléktalanotthonba, pszichológiailag, mentálisan van-e olyan állapotban? Ezek az igazi kérdések, nem pedig az, hogy 150 ezer forintra büntetjük őket, meg ha kétszer ismétli... - nem akarom tovább ezt a szabályozást idézni.

Arról is kell szólni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a hajléktalanoknak sokkal nagyobb védelmet kellene adni. Nem csak azért a magasztos gondolatért, amit Márqueznak tulajdonítanak, bár ő azt mondta, hogy nem ő írta, hogy egy elesettet csak akkor lehet lenézni, ha lehajlunk, és fel akarjuk segíteni; hanem azért is, mert óriási veszélyben vannak ezek az emberek. Ezek az emberek megfagynak az utcán. Ezeket az embereket agyonütik, agyonverik az utcán. Ezeket az embereket felgyújtják. És minden ilyen szabályozás azt a társadalmi gyűlöletet tudja spanolni, tupírozni, borzalmasan rossz irányba vinni, amely azt sugallja, hogy ezzel a jelenséggel szemben erőszakkal fel lehet lépni. Ez nem rendvédelem.

Gondolom, mindannyian vezetünk autót. Ha akár figyelmetlenségből, akár más ok miatt átmegyek a piroson vagy telefonálok a kocsimban, vegyünk egy kisebb súlyút, akkor valóban engem meg kell büntetni, mert tehetek róla, mert nem figyeltem oda, és nem tartottam be a szabályokat, holott betarthattam volna. De tessék nekem megmondani, hogy a hajléktalan, ha be akarja tartani a szabályokat, mit tegyen?! Hogyan fogja azt értelmezni, hogy az önkormányzat megfelelő alternatívát tud nyújtani? Hogyan fogja értelmezni a hajléktalan, aki a napi élettel küszködik, hogy az X önkormányzat tudja-e a megfelelő ellátást biztosítani? És hogyan fog védekezni? Ki fog neki segítséget nyújtani majd az eljárásban?

Tehát azt szeretném önöknek mondani, képviselőtársaim, hogy ezzel a szabályozással főleg az a probléma, hogy ez egyáltalán nem ebbe a kódexbe való. És azt szeretném mondani, hogy hiába plakátolták ki magukat, hogy megoldják, ezekkel az eszközökkel soha nem tudják megoldani. Ezekkel az eszközökkel ezeket az embereket nem lehet hajlékkal rendelkezőnek tekinteni. És a börtön, az nem hajlék, az börtön. Ebből következően, mielőtt késő lesz, arra kérem nagy tisztelettel tisztelt képviselőtársaimat, a kormánytöbbséget, gondolják meg, és ezt az alakzatot vegyék ki ebből a szabálysértési kódexből.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu