DR. TÓTH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan Szabó Timea képviselőtársunk elhagyta a termet, pedig föltette a kérdést a hozzászólásom után, bízom benne, hogy Dorosz Dávid majd továbbadja neki. (Dr. Dorosz Dávid: Természetesen.)
Mitől lesz költséghatékony, és hogy ilyen számításokat nem láttak: én pont ebben a hozzászólásban mondtam el, hogy a jegyző mellett 11 közigazgatási szerv és a bíróság azok, akik ma rendelkeznek ilyen jogosítvánnyal, ez összesen legalább 13 szervezet.
(19.50)
Ugyanakkor azt is felsoroltam, hogy a törvény hatálybalépését követően a kormányhivatalnak, a járásnak, a rendőrségnek, a NAV-nak és a bíróságnak lesz ilyen hatásköre, tehát lényegesen több, legalább öt-nyolc szervezettel fog csökkenni azon szervezetek száma, ahol nem kell majd foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Nyilván ez önmagában hordoz egyfajta költséghatékonyságot.
Szerettem volna neki elmondani, hiszen minden hozzászólásában azt tapasztaltam, hogy a szabályszegőket védi. Láthatjuk a való életből, hogy mit jelent a liberális ejnye-bejnye, és hová vezetett a törvények között a rendőrségi és az oktatási törvény liberalizációja, és már példákat nem is mondok erre, hiszen elhangoztak ma bőven ilyenek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés