KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én belátom, hogy a fideszes képviselők tudathasadásos állapotban vannak, merthogy most éppen az ellenkezőjét kell mondaniuk itt a vita kapcsán, mint amit nyolc éven keresztül szajkóztak itt a parlamentben, és ezért van az, hogy a törvényjavaslat lényegéről nem nagyon beszélnek, hanem anekdotáznak itt, és mindenféle történetekkel próbálják elfedni itt a törvényjavaslatnak a lényegét.

Szűcs Lajos képviselő úrtól kérdezném csak egyébként, mindig számon kéri a szocialista képviselőkön, hogy úgymond elvették az önkormányzatoktól a pénzt. Itt van, már a második költségvetést csinálják. Miért nem adták vissza az önkormányzatoknak ezt a pénzt? Hát akkor mondja el, hogy indokolatlan volt, és mi vissza fogjuk adni az önkormányzatoknak. De ilyet nem tettek, egyetlen lépést sem tettek ennek érdekében.

A másik elem, amit itt sokszor hangsúlyoztunk, hogy semmilyen más üzenete nincs ennek a törvényjavaslat, mint a központosítás és a centralizáció, hogy minden hatalom a Fidesz kezébe kerüljön ezen a területen is, és itt már mindenféle történetek hangzottak el Döbrögi-magatartásról. Hadd mondjak el egy konkrét példát ezzel kapcsolatban, hogy mit tekintek én Döbrögi-magatartásnak: én 16 évig voltam egy választókerület képviselője, és ebben a választókerületben, itt ül Tállai államtitkár úr, megfenyegette az ottani polgármestereket, hogy megnézhetik magukat akkor, hogyha engem bármilyen települési rendezvényre a jövőben meghívnak. (Dr. Lamperth Mónika: Szégyen!) Hát ez a Döbrögi-magatartás, tisztelt képviselőtársaim, erről kellene leszokni, és ez fog következni egyébként ebből a törvényből, amit önök itt benyújtottak a Ház elé, és amit tárgyalunk.

A teljes függelmi viszony kialakítása a központi kormányzattól, ezt jelenti tulajdonképpen az a javaslat, amely a járások létrehozását célozza. Semmilyen tartalmi elemét nem látjuk ennek a javaslatnak, pedig hát mi mással kellene foglalkozni ebben a törvényjavaslatban, mint egy ilyen fontos elemmel. Hogyha a kormány eldöntötte, hogy járásokat kíván létrehozni, akkor ennek a tartalmi elemeit kellene belerakni ebbe a szabályozásba. Egyébként ez is egy olyan dolog, amiről jó lenne, ha a kormánypárti képviselők is véleményt mondanának. 19 felhatalmazást adnak a kormánynak különböző kormányrendeletek és miniszteri rendeletek meghozására, azért, hogy ez az úgynevezett kerettörvény működőképes legyen, de ezeknek a részleteiről persze semmit sem tudunk.

Az, hogy falurombolásról szól a történet, az nyilvánvalóan igaz, mert hiszen önök az elmúlt nyolc évben, és mondom azoknak a képviselőknek, akik az előző ciklusokban nem ültek itt, hogy azok a képviselők, akik itt ültek, semmi másról az önkormányzati rendszer átalakítása kapcsán, amikor a kormány megfogalmazta számos javaslatát, hogy miben látja a változtatás és a hatékonyságjavítás lehetőségeit, önök mindent elutasítottak. Egy dolog valósult meg, önkéntes alapon a társulásoknak a létrejötte, és mostanra látható módon önök támogatják ennek a további működését, fenntartását, mert ez egy olyan dolog, ami nyilvánvaló alternatív megoldása lehetne önkéntes alapon - vagy esetleg bizonyos célokra kötelező alapon - annak a javaslatnak, amit önök itt ebben a törvényben megfogalmaztak.

Különösen Szűcs képviselő úr szájából hangzott el elfogadhatatlanul az, hogy azért kell korlátozni az önkormányzatok gazdasági autonómiáját számos területen, mert összesen, írd és mondd, 90 önkormányzat hozta össze az önkormányzati adósságállomány 99 százalékát (Dr. Szűcs Lajos: Én ilyet nem mondtam!), és a megyei önkormányzatok, a Fidesz vezette megyei önkormányzatok és a Fidesz vezette megyei városok hozták össze ennek a tartozásnak a jelentős részét.

Tudhatjuk és hallhattuk, hogy ezek az előző ciklusban politikai motivációk alapján történtek, mert azt mondták az önök politikai vezetői, hogy nyugodtan csinálják csak azt, mert ebből lehet valami pénzre szert tenni, egyrészt a kamatkülönbözetből adódóan, másrészt meg hogyha majd probléma lesz belőle (Dr. Szűcs Lajos: Én ilyet nem mondtam!), akkor majd valahogy a kormányra kerülünk, mondták a fideszes politikusok, akkor majd megoldjuk ezt a problémát. Meg is oldották úgy, hogy elvonták, elvették a megyei önkormányzatok vagyonát.

Nem is tudom, hogy mit kérnek számon azok a megyei önkormányzati vezetők, akik itt ülnek az önök padsoraiban, hogy miért csak olyan kevés paragrafus van a megyei önkormányzatokról ebben a törvényben. Azért nincs, tisztelt képviselőtársaim, mert nem lesz semmilyen funkciója a megyei önkormányzatnak, vagy alig-alig lesz ilyen funkciója.

Tehát ezeket a dolgokat kellene önöknek, ami benne van és valóban be fog következni; semmilyen hatástanulmány nem született a tekintetben, hogy ha ezek a szabályok megszületnek, akkor mi fog történni azokon a kistelepüléseken, amikről Vigh képviselő úr is beszélt. Érdekes módon mást mondott négy évvel ezelőtt, amikor itt ült, az önkormányzati törvény kapcsán, most megpróbálta a szerecsent mosdatni, de hát elég nehezen sikerült neki, megmondom őszintén.

Mindezekre tekintettel nem tudjuk támogatni a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu