PÓCS JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kolber képviselő úr azt mondta, hogy egyre szélesebb a szociális bizonytalanság. Botka képviselő úr, úgy gondolom, hogy a kétszínűség csimborasszóját testesítette meg, amikor azt mondta, hogy a kormány adóbehajtáshoz közvetítőket keres a bankokon és a multikon keresztül.

Kedves Képviselőtársaim! Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy az MSZP-s képviselők megnyomták a gombot akkor, amikor az egészségügy privatizációja révén közvetítőknek használták az orvosokat, akkor, amikor kórházi napidíj és receptdíj felírására, behajtásra, közvetítésre kényszerítették az orvosokat, azokat az orvosokat, akik gyógyítás helyett az önök kényszerközvetítőjeként betegektől, haldoklóktól vették el az utolsó fillérüket.

(12.30)

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy önök még most is ezt erősítik, önök szerint még most is az emberektől kellene elvenni, és ez a kormányjavaslat, micsoda különbség, azt terjeszti elő, hogy a bankoktól és a multiktól kell visszavenni azt a pénzt, amit az emberektől vettek el, és visszaadni azt a pénzt, amit ők adtak nekik. Óriási különbség! Önök még mindig hűek a régi elvükhöz, ami az önök szempontjából, úgy gondolom, talán érthető is, hiszen az önök szempontjából nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha tudjuk, hogy a helyében hazudnánk.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu