SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Vigh László képviselőtársamnak köszönöm, mert nagyon egyértelműen kifejezte, amit mondani szerettünk volna. Még annyit szeretnék az egészhez hozzáfűzni és kiegészíteni, hogy tényleg a polgármestereink a legjobb tudásuk szerint, a lehetőségekhez mérten próbálják az önkormányzatokat vezetni.
Én tudom, hogy televízió-közvetítés van, és ilyenkor lehet a televízión keresztül átküldeni különböző mondatokat, például ilyen típusú mondatot, hogy zárt ülésen. Könyörgöm, vannak dolgok, amiket nem lehet máshogyan megbeszélni! Személyi döntések esetében azért kell zárt ülés, gazdasági ügyek esetében meg azért, mert gazdasági érdekeket sérteni fog, ha nyílt ülésen döntjük el, hogy például egy közbeszerzés esetében milyen feltételeket szabjunk. Nem lehet ezeket a nagyvilágnak szétkürtölni. Majd a Közbeszerzési Értesítőben, ahol a nyilvánosság helye van, ott majd a pályázat pontos szövege és részletei meg fognak jelenni. Tehát nem azért rendelünk el zárt ülést, mert különböző titkaink vannak, uram, dehogy is! A saját érdekünkben, az önkormányzat érdekében vagy a személyiségi jog védelme érdekében.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés