SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Láng képviselőtársamnak mondom, mert felindultságában biztosan nem hallotta, amit mondtunk a szubszidiaritással kapcsolatban. Schiffer képviselőtársam is hangsúlyozta a részönkormányzatok szerepének fontosságát. Azt látni kell, hogy amikor beszélünk, hogy egységes településről van szó, akkor nem azt mondjuk, hogy a kerületeket fel kell szántani, és a helyüket be kell sóval hinteni, arról beszélünk, hogy tulajdonképpen a kerületek olyan települési egységekből állnak, amelyek szervesen alakultak ki anno.
Látom a XXII. kerület polgármesterét, a XXII. kerület három elkülönült településrészből áll, amelyek szervesen nem kapcsolódnak össze. Ezek tulajdonképpen mesterségesen lettek kialakítva, nem ugyanazokkal a problémákkal küszködnek. Amikor mi azt mondjuk, hogy meg kell erősíteni a fővárost, ezzel egy időben azt is mondjuk, hogy meg kell erősíteni ezeket a kistelepülési egységeket az egyes kerületeken belül, hiszen ők azok, akik ugyanazokkal a problémákkal, hasonló gondokkal küszködnek. Ennyit mondtunk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés