ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát elnapolom, lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű beadása érdekében ma az ülésnap végén kerül sor.

Soron következik a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4859. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4859/16. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim.

A bizottsági ajánlás összesen 31 ajánlási pontot tartalmaz. Ezek között számos összefüggés található, ezért indítványozom, hogy a részletes vitát egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Látható többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-31. pontjaira. Tájékoztatom önöket, hogy nem nyílik meg a részletes vita az ajánlás 10. és 11. pontjaira, ezeket ugyanis az első helyen kijelölt bizottság házszabályellenesnek minősítette.

Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A részletes vitát lezárom. Így, gondolom, államtitkár úrnak sincs mire válaszolnia.

Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk.

Soron következik a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Nagy tisztelettel köszöntöm Szabó Erika államtitkár asszonyt, aki a kormányt képviseli a vita tárgyalása során. Az előterjesztést T/4855. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/4855/48. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim.

A bizottsági ajánlás összesen 59 ajánlási pontot tartalmaz. Indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Látható többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-59. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Igen, elsőként megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportjából.

Parancsoljon, képviselő úr!

(12.10)

Forrás: parlament.hu