NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is, hadd adjak szomorúságomnak hangot, hiszen ma két olyan törvényjavaslatot is tárgyalt a Ház a délelőtt folyamán, amelyben az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kiemelt bizottságként szerepel. Hozzáteszem rögtön, hogyha mind a két feladatunkat el akartuk volna látni, tehát mind a bizottsági tagsági feladatunkat, mind az országgyűlési képviselői feladatunkat idebent, nehéz helyzetbe kerültünk volna, hiszen a bizottság ma délelőtt ülésezett. Így sajnos csak egyedül tudom képviselni a Magyar Szocialista Párt frakcióját, de az eljárás meglehetősen furcsa, hiszen mind a két ügyben jó lett volna, hogyha a parlamentben is részt tudtunk volna venni a vitában, illetve a bizottsági ülésen is, ahol szintén nagyon fontos kérdések vannak, például a roma keresztstratégia, ha ott is ott tudtam volna lenni.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Ház! Említettem, hogy két törvényjavaslatot tárgyal ma a Ház, ez a kettő összefügg. Az egyik a most előttünk lévő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslat, illetve ennek a, nevezzük a kiegészítésének - de nem akarom ledegradálni természetesen, amit délelőtt tárgyaltunk -, a cégeknek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényjavaslat.
Lendvai Ildikó képviselőtársam, aki a délelőtti vitán még itt tudott lenni, valahogy úgy fogalmazott, hogy a most előttünk lévő javaslat a kabát, amit délelőtt tárgyaltunk, tehát a bírósági nyilvántartásról szóló javaslat pedig a gomb ehhez a kabáthoz. Az a furcsa szituáció adódik, hogy a Magyar Szocialista Párt véleménye szerint a gomb szép, a gomb jó, a gomb tartalmaz mindent, amit egyébként egy ilyen törvényjavaslatnak tartalmaznia kell. Azonban a kabát, amire ezt a gombot fel kell rakni, meglehetősen szakadt, rongyos, divatos szóval talán mondhatnánk azt is, hogy patchwork, de inkább a bálás turiból való.
Fenntartjuk azokat az álláspontjainkat és javaslatainkat, amik megfogalmazódtak az általános vita időszakában. Természetesen be is adtuk ezzel kapcsolatban a módosítóinkat. Kérem, engedjék meg, hogy elmondjam ezeket a csomópontokat, amelyeket mi különösen aggályosnak tartunk.
Először is, a közhasznúság vonatkozásában a törvénytervezet rendkívül szűkítő, ugyanis ha a törvényjavaslat életbe lép, akkor tulajdonképpen csak a kiemelkedően közhasznú szervezetek kaphatnak közhasznú státust, amely rendkívül kevés szervezet lesz. Ráadásul ez a kevés szervezet is inkább csak az államhoz és az önkormányzatokhoz köthető egyesület. Rossz ez, hiszen így tulajdonképpen az történik, hogy azokat az elosztható forrásokat, amelyek az adófizetők jóvoltából a központi költségvetésben rendelkezésre állnak a civil szervezetek támogatására, tulajdonképpen az állam az egyik zsebéből a másikba rakja át. Ez nem a civil társadalom támogatása, hanem az állam saját magának való támogatása lesz. Ezért benyújtottuk a módosító indítványainkat. Reméljük, hogy meghallgatásra találnak.
Furcsa volt az, hogy közhasznúság tekintetében olyan fogalmakat hoz be a törvényjavaslat, amelyeknek köze nincs tulajdonképpen egymáshoz. Ez például a megfelelő erőforrás, amit előirányoznak, vagy például a megfelelő társadalmi jelentőség. Megpróbáltuk javítani a törvényjavaslatot, megpróbáltunk olyan javaslatokat, olyan módosító indítványokat előterjeszteni, amelyek, tulajdonképpen a közhasznúság értékét fenntartva, ezeket a fogalomzavarokat kiküszöbölik a törvényjavaslatból.
Elfogadhatatlan számunkra ugyanakkor az, és akkor itt folytatnám a problémáinkat, hogy a nemzeti együttműködési alap tanácsa és kuratóriuma tulajdonképpen kormányzati fennhatóság alatt áll. Tehát hogyha a kormányzat az, amely kinevezi a tanács, illetve a kollégium kétharmadát, azt semmiképpen nem lehet civilnek nevezni. Legfeljebb azt, hogy van néhány civil meghívott a kormánypárti többség mellett, és ezek a civil meghívottak adott esetben hozzászólhatnak a kormányzat által már régen eldöntött kérdésekhez, asszisztálhatnak a működéshez, ezt nem hívhatjuk civilségnek. Ezt egyszerűen kormányzati befolyásnak kell hívni - annak is hívjuk.
És ezért természetesen a módosító javaslatainkat megtettük, csakúgy, mint a tanács elnökének kinevezésével kapcsolatban. Ha jól látjuk, azóta nem változott a tárca álláspontja, a tanács elnökét továbbra is a miniszter nevezné ki. De akkor nem kell tanácselnöknek hívni, egyszerűbb lenne miniszteri megbízottnak. Szerintem a civilségről és a civil szervezetekről van szó. Nem engedheti meg magának a kormánypárti többség, hogy ilyen színvonalon és ilyen szinten degradálja le a civil társadalmat.
(13.00)
Végül, de nem utolsósorban elmondtuk a múltkor is. Véleményünk szerint a civil egyesületek - angolul non-governmental organization, azaz nem kormányzati szervek - lényege, nemzetközileg elfogadott értelmezése: működési autonómia és szervezeti elkülönülés a kormányzati szektortól, önálló intézményesültség, a közjó szolgálata, a profitszétosztás tilalma és a szabadon megválasztott belső szervezeti struktúra. Ezek azok az elvek, ismérvek, amelyek az előterjesztőtől teljesen idegenek voltak. Mi azonban bízunk benne, hogy a módosító javaslatainkat befogadják, és ezáltal jobbá válhat a törvény is.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés