SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék majd zárszót is mondani, de most hadd reagáljak a konkrét felvetésekre szépen sorban, és lehet, hogy még tudunk ezen vitatkozni.

Nyakó képviselő úr hozzászólására azt írtam fel, hogy remélem, csak félreértés - mert jó szándékkal közelítek minden felszólaláshoz. Tehát a helyzet az, kedves képviselő úr, hogy nemcsak a kiemelkedően közhasznúak kapnak közhasznú jogállást, hanem a két fokozat most egybe fog olvadni, tehát a felszólalása pedig teljesen másról szólt ehhez képest. Szeretném jelezni, ezt nagyon-nagyon sok civil szervezet kérte, kezdeményezte és javasolta, tehát szerintem ez egy nagyon jó irány.

Másrészt pedig a NEA testületeinek tagjaihoz kapcsolódó szervezetek, amint az köztudott, nem kaphatnak támogatást a NEA-tól, tehát azt gondolom, ez is fontos. Azzal a megjegyzéssel, amit Szávay képviselő úr elmondott, nyilván nehezebb lesz ilyen módon a választás, de azt gondolom, tisztább viszonyok tudnak teremtődni, és bízunk benne, hogy kiváló személyeket lehet találni, akik járatosak a civil világban.

Lamperth Mónika képviselő asszony a 16. ajánlási pontra hivatkozott, illetve azt a módosítót emelte ki. Ez a 16. ajánlási pont szerinti taxatív felsorolás a mi megítélésünk szerint diszkriminatív, és a KIM éppen ezt látná szűkítésnek. Tehát nekünk az az álláspontunk, hogy kifejezetten nyitottabbnak kell lenni, minél több tevékenységi kört bele kell tudnunk és bele kell értenünk ebbe a körbe, és nem kellene arra a felsorolt taxatív listára szűkíteni ezt a felsorolást.

(13.50)

Szávay képviselő úr a 18. ponthoz tett észrevételt. Képviselő úr, én viszonylag elég járatos vagyok olvasásban meg beszédben. A 18. pontot hogyha jó hangsúlyozással olvassa és érti az ember, akkor szerintem teljesen rendben van. Tehát nem "a párt", hanem "a párt érdekében végzett politikai tevékenység". Tehát szerintem azzal nincsen semmilyen probléma, csak jól kell érteni, meg jól kell hangsúlyozni. Tehát igazából véve, szerintem tartalmi szempontból egyáltalán nem vitatkozunk egymással, csak szerintem a határozott névelő a folytatásban szereplő tevékenységre vonatkozik és arra kell vonatkoztatni, amely a hatályos egyesülési jogról szóló törvényben is így szerepel. Tehát ezt emeltük át tulajdonképpen abból.

A 20. ajánlási pont definíciója a jelenlegi közhasznúsági törvényből van szintén átvéve, illetve én még azt írtam itt föl magamnak, hogy itt nagyon fontos, hogy a jogszabályok harmonizálására is törekedjünk folyamatosan, hiszen ez egy kerettörvény lesz. Mint az köztudott, négy nagy törvényt próbáltunk egybegyúrni, hogy minél egyszerűbb legyen a civil szervezetek számára, és az államháztartási jogszabályokkal is mindenféleképpen ezt a törvény harmonizálnunk kell.

Az előre meghatározott kör: azt most nem tudom pontosan, hogy melyik volt az a módosító, hányas számú... (Szávay István: 20-as.) Igen-igen, ez is vonatkozik erre. Tehát az előre meghatározott kör, mint említettem, ez is egy, az államháztartási jogszabályokban szereplő definíció és fogalom, illetve ez természetesen nem arról szól, hogy zöld szervezetek vagy piros szervezetek, vagy én nem tudom, milyen színű szervezetek (Szávay István: Narancssárga.), hanem például sportszervezetek, tematikusan lehatárolt körre gondolunk, hogy vagy sportszervezetek például, vagy hagyományőrző szervezetek. Tehát ilyen kategóriákban érti a jelenlegi jogszabályi rendünk is, a jogszabályi feltételeket biztosító jelenlegi aktuális szabályozás is, tehát ezt szeretnénk ilyen értelemben továbbvinni.

A Bethlen Gábor Alap a mi tudomásunk szerint 25 százalékot költhet működési támogatásra, tehát jelen pillanatban a belső működési szabályzat, a rá vonatkozó szabályozás 25 százalék működési keretet enged, illetve az egyedi támogatások esetében ezt az arányt még lehet növelni is. Nyilvánvaló, hogy nekem erre nincsen kompetenciám, tehát nem tudok pontosabb adatokkal szolgálni most hirtelen, de működési támogatást egyébként a Bethlen Gábor Alaptól lehet nyerni civil szervezeteknek, illetve a most tárgyalt vagy tárgyalandó civiltörvényünk kereteiben pedig a civil szervezetek együttműködésére tudunk majd támogatást adni, tehát a határon túli civil szervezetek, illetve az anyaországi civil szervezetek együttműködésére tudunk támogatást adni.

A szavazás átruházására vonatkozólag szeretném jelezni, hogy nem a szavazás átruházása, hanem az elektronikus szavazás lehetőségének biztosítása miatt nem lehetett ezt a javaslatot támogatni. Az elektronikus szavazás lehetőségének biztosítására, ráadásul, hogyha az önök javaslatát elfogadnánk, aláírás-hitelesítési, formai ellenőrzési eljárást is le kellene folytatni, mi azonban az adminisztratív terhek csökkentését, csökkenését szeretnénk előmozdítani, nem pedig annak a bonyolítását vagy növekedését.

A szakbizottsági delegálás kapcsán szeretném jelezni, hogy az eddigi gyakorlat szerint ez minden jogszabályban így működött. Az még a bizottság bölcsességétől függ természetesen, hogy milyen döntéseket hoz a három fő delegálásánál. Az én tudomásom szerint eddig a hagyomány mindig az volt, hogy két fő kormányoldal, egy fő ellenzék, de nem tudom, hogy most hogyan működik, megmondom őszintén, de azt hiszem, hogy ez a hagyomány még továbbra is működik, legalábbis az emberi jogi bizottság tekintetében.

Még annyit hadd mondjak Szávay képviselő úr néhány javaslatára, és Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak is néhány javaslatára, hogy természetesen felelősen meg fogjuk vizsgálni a módosító indítványokat, illetve a hozzá benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat. Szeretnénk minél több módosító indítványt természetesen befogadni, és köszönjük mindenkinek az eddigi sok jó javaslatát. Szeretném jelezni, hogy 189 ajánlási ponthoz 119-et támogat a kormány, úgyhogy azt gondolom, ez egy viszonylag jó arány.

Másrészt pedig, a kapcsolódó módosító javaslatok tekintetében szeretném, hogy ott is minél többet be tudjunk fogadni. Például a 88. ponthoz Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr iménti hozzászólása alapján szerintem az egy kapcsolódó módosítóval mindenképpen kezelhető számunkra. Egy pillanat, hadd lapozzam föl, hogy konkrétan is tudjak reagálni. Tehát jelen pillanatban az ön módosító indítványa, képviselő úr, szűkítené a tevékenységi kört, legalábbis mi úgy értelmezzük, de hogyha ez nem szűkítésre vonatkozik, hanem stilisztikai megfogalmazásra vagy egyszerűsítésre (Dr. Gaudi-Nagy Tamás bólogat.), akkor szerintem egy kapcsolódóval mindenképpen tudjuk majd kezelni.

Egyelőre ennyit szerettem volna mondani, elnök úr. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu