BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szólás lehetőségét. Kupcsok képviselőtársam egy fontos kérdést emlegetett, mégpedig a kamara ügyét, és ezzel kapcsolatos ellenvéleményeket.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1945-ben, a háborút követően megbicsaklott a korábban céh, majd később az ipartestületek sorsa, amelyek a tisztes szakma nagyon fontos önszerveződő és ugyanakkor önrendelkező szakmai cégei voltak. Aztán később a háború után, a szocialista-realista világban a kisiparosoknak volt csak némi szövetsége, és ennek tűnt el a kompetenciája a szakmát illetően, és csak a kisiparosokra vonatkozott.
(15.00)
Úgy gondolom, hogy Európában mindenhol értik a kamara fogalmát, ahogy mondta Lajos barátom, mert ténylegesen értik, és nagyon fontos a tisztes szakma kamarájának a vélekedése a szakképzésben és minden szakmával, sőt, a kétkezi munkával kapcsolatosan is. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ahogy teljesen természetes dolog, hogy ha a kamara ehhez a kérdéshez felnő és nem a rendszerváltás utáni utazgató kamara és pénzpocsékoló, hanem igazi köztestület, akkor igenis fontos szerepe legyen a kamaráknak a szakképzés véleményezésében, irányításában, akár a hatósági munkában is.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, és köszönöm, hogy elmondhattam. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés