CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, Karvalics Ottó képviselőtársam felszólalása ékes bizonyítéka annak, hogy szükség van a törvénymódosításra, és az előző hozzászólók is bizonyították azt, hogy valamit tenni kell, hiszen ha a parlamenti patkó bármelyik oldalán ülők közül felszólalt valaki, szinte mindenki azt mondta, hogy valami baj van a szakképzési rendszerünkkel, változtatásért kiált. És itt van egy törvénytervezet, amelyik ezt a változtatási igényt jeleníti meg, és teszi kézzelfoghatóvá.

Azért nem értem néhány képviselőtársunk kritikáját - és kicsit szeretnék csatlakozni Babák képviselőtársamhoz mondanivalómmal -, főként, ha az MSZP-sek közül szólalt meg a kritizáló, hiszen ott volt nekik nyolc évük az elmúlt két ciklusban, ha látták, hogy probléma van - és azt mondják, hogy látták -, akkor miért nem tettek érte valamit. Úgyhogy én a helyükben hallgatnék inkább jóindulattal, ha valami hibát látnak benne, javítási szándékot mutatnék a részükről, és nem a törvénytervezet kidobását szorgalmaznám, mint ahogy ők ezt teszik.

Két dologhoz szeretnék hozzászólni, egyrészt csatlakozva Karvalics képviselőtársunk mondanivalójához és néhány előtte szólt képviselőtársam mondanivalójához, amelyik a manuális képzést, a gyakorlati képzést próbálja előtérbe helyezni úgy, hogy természetesen a közművelődési tárgyak képzése, oktatása nem szorulhat háttérbe azokon a területeken, ahol erre szükség van. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert ha visszaemlékszünk, néhány évtizeddel ezelőtt a magyar szakmunkás a piacon - nem csak a magyar piacon, a külföldi piacon is - nagyon keresett munkaerő volt, és nemcsak azért, mert kimagasló szaktudása volt, amit egyébként a szakmunkásképző intézetekben szerzett meg, hanem azért, mert ez a szakmunkás kreatív is volt mellette, tehát nemcsak az adott szakmát sajátította el, hanem ha valami probléma merült fel, ami esetleg közvetlenül a saját szakmájához nem is kapcsolódott, meg tudta oldani, gondolkodásra volt képes, mert nemcsak egy szűk látókörrel rendelkező ember volt, hanem széles látókörű szakember volt, esetleg más szakmákra is átlátott. Ez azért volt így, mert abban az időben, amikor egy érettségi bizonyítvány vagy pedig egy szakmunkás-bizonyítvány mellett kellett dönteni szülőknek és gyermekeknek, sokszor - éppen azért, mert presztízse volt a jó szakmunkásnak - a szakmunkás-bizonyítvány mellett döntöttek.

Ezt kell visszahoznunk, ezt a presztízsét a szakmunkásnak, a szakmunkás-bizonyítványnak, és ennek a presztízsnek a visszahozatalára ez a törvénytervezet jó alapot nyújt. Ugyanis hogy próbáljuk visszahozni azt az elveszített presztízst? Úgy, hogy megpróbáljuk a piaci szereplőket bevonni az oktatásba, hogy nagyobb szerepet kapjanak a gyakorlati képzésben, egyáltalán abban, hogy a szakmunkástanuló a gyakorlatban, az életben, piaci körülmények között tudja elsajátítani a szakmáját. Ezért fontos az, hogy a piaci szereplők közvetlenül részt vessenek magában a szakképzésben.

És itt térnék át a tiszkek szerepére, mert a tiszkekről szeretnék néhány szót szólni. Két nagy hulláma volt a tiszkalapításoknak, az első - ahogy én tudom - nem járt a legnagyobb sikerrel, viszont akkor, amikor a második hulláma elindult a tiszkek megalakításának, ott, ahol jól döntöttek, szerintem egy olyan struktúrát sikerült felállítani, amelyik segítségével a mostani törvénytervezetnek megfelelő elképzelés, szándék és cél megvalósítható.

(14.00)

Ha nem veszik önzésnek, akkor hadd hozzam saját példánkat, a nagykanizsai tiszket példaképpen. Amikor dönthettünk, hogy milyen formában hozzuk létre a tiszkünket, akkor négyféle változat közül választhattunk, s úgy döntöttünk, hogy nemcsak szakképző intézményeket vonunk be, hanem gazdasági társaságokat is, olyanokat, amelyek tanműhelyekkel rendelkeznek, amelyek a szakoktatást ipari körülmények, céges körülmények között, a szakmunkástanulókat az életbe víve tudják bemutatni a napi gyakorlatot. Így egy vegyes rendszer jött létre, amelyben intézmények és cégek vannak, és ahogy Göndör István mondta a felszólalásában, egy olyan település által fenntartott intézmény, szakképző iskola és általános iskola, amelyik hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozik. Tehát nemcsak egy város szakképző intézményeit és jó néhány cégét vontuk be, hanem térségben gondolkozva, a szűk térséghez tartozó egyik település szakképző intézményét is. Ennek segítségével sikerült elérni, hogy azok a cégek, amelyek csatlakoztak a mi tiszkünkhöz, a saját utánpótlásukat - ahogy Karvalics képviselőtársam is mondta -, a saját szakemberigényüket, a saját szakember-utánpótlásukat ki tudják nevelni az olyan munkakultúra-elvárásoknak megfelelően, ami nekik fontos, amit ők a saját cégükön belül kialakítottak. Úgy néz ki, hogy ez a rendszer működik. Ha ezt majd jó példának tudja tekinteni a törvény, és ebbe az irányba tud elmozdulni a szakképzés rendszere, akkor bátran tudom ajánlani a mi modellünket.

Azt hiszem, hogy a változtatás igénye és szükségessége megvan. A törvénytervezet abba az irányba mozdult el, amit a piac - amelyeket a kamarák jelenítettek meg - elvár. Ehhez alkalmazkodva a gazdasági tárca, az oktatásügy egy olyan törvénytervezetet hozott elénk, amely jó alapot ad arra, hogy az a változtatási igény és az a cél megvalósuljon, amit a magyar szakképzéssel foglalkozók az elkövetkezendő időszakban maguknak célként tűztek ki. Úgyhogy bátran tudom ajánlani minden képviselőtársamnak - majd a részletes vitában az apróbb módosítások megtárgyalása után -, hogy amikor a végszavazásra kerül sor, elfogadja és támogassa ezt a törvénytervezetet.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu