DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy itt a jegyzői múltamat felemlegették, valóban, és elfogultsággal már csak azért sem lehet vádolni, mert egy háromezer lélekszám fölötti, most már kicsit az alá került településen voltam jegyző, tehát nem lehet azt mondani, hogy csak és kizárólag én Kocsord érdekében lobbizom, holott nyilván, ha arról van szó, azt nagyon szívesen megteszem.
Másrészt eléggé furcsának tartom, hogy itt másfél perceket vagy hat perceket emlegetnek. Mondjuk, én ezt viccnek vagy egymás poénos piszkálásának veszem inkább, mintsem hogy a lelkemre vegyem. Ugyanis önök az elmúlt másfél évben, meg az elmúlt húsz év politikai elitje az elmúlt húsz esztendőben mit csinált itt? Annyira büszkék önök, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ezt a nyomort állították elő önkormányzati meg össztársadalmi szinten?
Akkor csodálkoznak azon, az államtitkár úr, hallottam, az előbb itt mondta, hogy különböző dolgokat megismételtem. Ezt pont a belügyi vezetésnek nem lenne szabad mondani, mert nem ön, hanem Kontrát Károly államtitkártársa, nem tudom, az elmúlt másfél évben hányszor emlegette az 1800 rendőr felavatásáról szóló történeteket, meg hányszor tartott itt jogszabály-felolvasó délutánokat, már klubdélután vagy csoportfoglalkozás keretében éreztem magamat. (Tállai András: Mert ugyanazt kérdezitek mindig.) Pont a belügyi államtitkárságnak nem lenne szabad ezt mondani.
De nyugodjon meg, államtitkár úr, több mint 150 módosító indítványt fog benyújtani a Jobbik Magyarországért Mozgalom, ebből a legtöbbet Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársammal jegyzem, ott szépen kifejtjük ezt az álláspontunkat. Megint mondom, ez a rövid, szégyenteljesen alacsony időkeretes vita nem biztosít arra lehetőséget, hogy mindent részleteiben elmondjunk. Egyrészt erre szolgálnak a módosító indítványok, másrészt erre szolgál a részletes vita.
Azt pedig még egyszer szeretném leszögezni, hogy az, mit mondunk meg gondolunk, mit hogy fogalmazunk meg, nagyon kérem minden kormánypárti képviselőtől, hogy ezúton is bízza ránk. Felnőtt emberek vagyunk, elég nagyok vagyunk már, úgy is mondhatnám, hogy elengedett kézzel ülünk a bilin, úgyhogy tudjuk, hogy mit csinálunk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés