ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Élményeket az ember saját maga is hoz tapasztalatok alapján, de azt is mondhattam volna, hogy a második világháború előtt is Magyarországon nagyon korszerű volt a szakképzés, akkor is volt minden további nélkül gyakorlati oktatás, és azt általában az adott magáncégnél vagy a nagy cégnél csinálták, sőt, mondhatom azt, hogy ott van a Láng Gépgyár, amelyik saját egyetemet hozott létre, tehát lehetne sorolni minden további nélkül.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén is szóba került - ezt Varga képviselőtársam is alá tudja támasztani - a képzés, a szakképzés kérdése. Az első kérdés az volt egy magyarországi kereskedelmi lánc, egy nagy magyarországi kereskedelmi lánc részéről, ők is tartanak fenn szakképző iskolát, hogy megmarad-e. Persze, hogy megmarad, hiszen ennek kellene tulajdonképpen azt a vonalat erősíteni, hogy egyre több cég és nagyobb cégek jöjjenek rá arra, hogy a saját önös érdekük az, hogy jól képzett szakemberekkel rendelkezzenek.
A szerződéseknél, mivel fiatal korosztályról van szó, teljesen logikus, hogy felügyelet mellett kell egy szerződést megkötni. Annak a fiatal embernek kell egy biztosíték akár munkavédelmi, akár munkahelyi, akár egészségügyi, ezt lehetne sorolni. De semmi nem akadályozza meg a gazdasági társaságokat abban, hogy adott esetben, amikor már a harmadik évben kerül oda a fiatal szakmunkásjelölt, a saját forrásából - főleg, ha olyan a tanuló, hogy tényleg maximálisan megfelel a gazdasági társaság igényének - bizonyos juttatást saját maga is tudjon neki adni. Nem zárja ki a rendszer tulajdonképpen, mert abban az időszakban is úgy volt, hogy a harmadik évtől fogva egy jóval magasabb szinten, azt lehet mondani, hogy a valós piaci bérnek 65-70 százalékát a harmadévesek már megkaphatták. Tehát a rendszerbe ez is belefér adott esetben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés