GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jó hallani Ékes József képviselőtársam szájából fideszes politikusként, hogy a '60-as évek bűnös időszakában jól működő mechanizmusok voltak. Hát, akkor talán nem kellene mindent megtagadni és kidobni. (Moraj a Fidesz soraiban, közbeszólások ugyanonnan.)

Na, de inkább a vágyak és a valóság kérdését nézzük meg, képviselőtársam. A vágyak, a vágyak, hogy miért ezt mondom? Hát egyszerűen azért, mert a valóság messze-messze eltér attól, mint amit önök ebben a szakképzési típusú törvénytervezetben megjelölnek.

(13.40)

Mondom a példát, hogy konkrét és fogható legyen. Akkor, amikor a tanulószerződésekről meg a hiányszakmák képzéséről beszélünk, ebben a törvénytervezetben az olvasható tételesen, hogy a tanulószerződés keretei között, annak a figyelembevételével, hogy mennyi a képzésen belül a gyakorlati időtartam, a tanulószerződés pénzeszközeit így határozzák meg. Igen, de ez az "így határozzák meg" forintálisan kevesebbet jelent, mint amit annak előtte fizethettek, fizettek a tanulóknak. Tehát ez nem kellő motiváció a szakképzésben való részvétel tekintetében. Azért mondom, hogy vágyak és valóság különböző fogalmak.

Azt is mondhatom, képviselőtársam, hogy akkor, amikor döntési centralizációk zajlanak és mindezek mellett ilyeténképpen és egyéb más úton történő forráskivonások, akkor az nem segíti a szakképzésbe való bekapcsolódásnak és a szélesítésnek a lehetőségét.

Ezért mondom, hogy a szavak szintjén vágyak, a tettek szintjén a valósággal való szembesülés az, amivel önöknek is szembe kellene nézni, ami arról szól, hogy olyan gazdaságpolitikát kellene csinálniuk, ami segíti azt, hogy valójában a szakképzésre fordítható források ne csökkenjenek, hanem növekedjenek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu