PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gúr Nándor előbbi felszólalásához szeretnék hozzáfűzni két gondolatot, amikor reagált - gondolom, eléggé cinikusan, legalábbis én úgy ítéltem meg - az államtitkár úr felszólalására. Amikor azt akarta bebizonyíttatni az államtitkár úrral, hogy forráskivonás történik, történt a szakképzésből, akkor elfelejtette azt megemlíteni, hogy az ő idejükben, az ő regnálásuk alatt különböző, hozzájuk közel álló szervezeteknek több száz millió forintot utaltak ki képzésre. Egy példát hadd mondjak: Szigetváron van egy szervezet - nem mondom ki a nevét -, amelyik kapott körülbelül 100-130 millió forintot egy hat hónapos képzésre. Ebből aztán lehetett nagyon szépen vacsorázni meg egyéb olyan dolgokat is el lehetett intézni, baráti összejöveteleket, amiket számlával aztán lehetett igazolni.
Tehát azt szeretném bizonyítani, hogy egy legális középiskolai költségvetésnek, egy ezerfős iskolának a főösszege körülbelül 300-320 millió forint között volt az elmúlt időszakban, és egy ilyen szervezetnek ki lehetett utalni 120 millió forintot. Tehát úgy gondolom, hogy ekkor kellett volna esetleg felszólalni itt a parlamentben, és azt mondani, hogy álljon meg a menet, ezt nem tűrjük tovább.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés