DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Jámbor Nándor képviselőtársam felszólalása, azt hiszem, hitelesen tolmácsolta a magyar vállalkozók, nevezhetjük akár Tiborc panaszának is, amelyet Békés megyéből tolmácsolt. Ahogy mondta, teljesen igaza van. A felszámoló cégek, próbálok olyan állításokat tenni jogászként, hogy azért ez ne legyen támadási alap, bár ugye, munkavégzésem során elvileg mentelmi jog illet meg, de a Jobbik álláspontja szerint mi nem kívánunk élni ezzel, mindenesetre a felszámoló cégek Magyarországon az esetek jelentős részében, nem egy esetben sajnálatos módon bírókkal összejátszva és természetesen az adósokkal összejátszva módszeresen és üzletszerűen pontosan annak ellentétét teszik, mint ami a törvényi feladatuk.

A törvényi feladatuk a felszámolóknak az, hogy az adósokat arra bírják rá, hogy a tartozásaikat kifizessék a hitelezők részére, illetve tegyék működőképessé a vállalkozást. Minden félreértés elkerülése végett, bocsánatot kérünk, a felszámolás nem arról szól, hogy szükségképpen le kell húzni a rolót a felszámolási eljárás végén. A felszámolás arról szól, hogy mivel fizetésképtelen lett a cég, az állam kiküld vagy megbíz egy erre felkent képességű szakvállalatot, amelynek az a feladata, hogy lehetőség szerint reorganizálja ezt a céget, tegye helyre ezt a céget. Van ilyen nevű cég is, a Reorg felszámoló, az általa vitt ügyekben, egy-kettőben nekem nem az volt a benyomásom, hogy reorganizál, hanem mintha mást csinálna. De a lényeg az, hogy ez a feladata a felszámolóknak, nem a cégek kinyírása, és nem a hitelezők megkárosítása.

Nagyon komolyan a szabályozást abba az irányba kellene vinni, hogy a hitelezőket rábírják törvényi feladatuk teljesítésére, és őket szankcionálják mind eljárási határidőkkel, mind bírságokkal, ha törvényi feladatuknak nem tesznek eleget.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu