BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én ezzel a két perccel akarok élni, hogy ehhez hozzászólok. Az a helyzet, hogy én azt látom, hogy a kormánypárti képviselők nem értik meg, hogy mi az alapvető probléma.

Én is nagyon szeretnék továbbmenni egyébként, merthogy nekem ehhez a módosító részhez igazából nincs közöm, én ehhez nem adtam be módosító javaslatot és a Jobbik sem. A fő probléma az, hogy nincsenek válaszok. Tehát hiába van itt, és már beszélünk, nem tudom, 5 órája erről a pontról, még mindig senki nem mondta meg, hogy például tartalmilag a célt hogy valósítja meg a tervezet, tehát hol van benne a munkavállalók gazdasági, valamint szociális érdekeire való tekintet. Nem kapjuk meg a válaszokat, csak ilyen nevetséges szintű, nem is tudom, minek nevezzem, még párbeszéd sincs. De valójában azt, hogy mondjanak legalább példát arra, hogy az önök által megfogalmazott cél, amit ez a törvény megvalósít, hol valósul meg, tehát hol van benne az, hogy a munkavállaló gazdasági és szociális érdekére is tekintettel van a törvényjavaslat?

Amint erre választ kapunk, akkor nyilván kialakult egy érdemi vita, megkaptuk a választ, lehet továbblépni a következőre. Amíg erre nem kapunk választ, márpedig ez folyamatosan úgy zajlik, hogy nem kapunk választ semmire. A bizottsági ülés alatt is hiába vettük végig a módosítók egy részét, egyszerűen nem volt válasz a kormány részéről, hogy miért utasítják el az adott módosítót, csak ilyen kommersz, tartalmatlan egységválaszok voltak, és ezt nem tekintjük megfelelő párbeszédnek, mert nem magyarázzák el, hogy miért gondolják, hogy ez a munkavállalóknak valamilyen szinten is az érdekeit, a szociális és gazdasági érdekeit védené.

Ezt kellene megérteni, hogy amíg nincsenek válaszok, addig nem lehet továbblépni, mert addig nem történt meg a tárgyalása annak a paragrafusnak. Ezért a Jobbik nem támogatja azt, hogy egy egységbe vegyük az összes módosítót. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu