BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt azért tisztába kell tenni, hogy azért tartunk még mindig az 5. ajánlási pontnál, mert úgy voltunk vele, hogy amíg nem kapunk érdemi válaszokat, addig nem vagyunk hajlandóak továbblépni az adott ajánlási pontról. (Taps az MSZP soraiban.) Nem kaptunk válaszokat a bizottságban sem, nem kaptunk válaszokat semelyik vitában. Egyszerűen a kormány passzív résztvevőként messziről szemléli, és érdemi válaszokat nem ad. Nem tudják megvédeni a javaslatukat, nem tudnak érvelni, hiába kérjük, hogy mondjanak valamit, sem a bizottságban, sem a plenáris ülésen, semelyik vitában nem mondtak érdemi válaszokat.

Ez az oka annak, hogy itt vagyunk még mindig, és a több mint 700 ajánlási pontból az 5.-nél tartunk, mert válaszokat akarunk, több millió ember életét érinti ez a törvényjavaslat. Teljesen méltatlan, hogy éjszakára teszik azért, hogy ne lássák az emberek. Direkt kérvényezte a Jobbik a házbizottsági ülésen, hogy kerüljön kedden napközbenre ez a vita azért, mert... (Ughy Attila: Mi köze ennek az ajánlási ponthoz? - Zaj, közbeszólások.) Bocsánat, kétpercest nyomtam, ami nem normál. (Zaj.) Direkt kérvényeztük, hogy rendesen, napközben legyen, ehhez képest leszavazta a kormány. Nyilvánvalóan nem akarják, hogy kellő nyilvánosságot kapjon.

Lehet itt kritikával illetni az ellenzéket azért, merthogy milyen mód ez, hogy mindenről igenis véleményt és érveket akarunk hallani, csak az a helyzet, hogy semmilyen módon nem tudják megindokolni se a felmondásokat, hogy miért akarják átalakítani, se a munkaidőt, a pihenőidőt, hogy miért, a műszakpótlékok elvételét, egyszerűen tényszerűen tagadják, pedig ott van benne a jogszabályban, hogy el akarnak venni bizonyos típusú műszakpótlékokat.

Nem lehet érdemi vitát folytatni. Nem válaszolnak, semmilyen reakció nincsen. Itt a kormánypárti képviselőkkel próbálunk vitázgatni, a végén már az LMP és az MSZP egymással folytatott jogi értekezést, hogy vajon melyikük módosítója a célszerű.

Teljesen röhej (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez nemhogy nem párbeszéd, ez így semmi. Köszönöm. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu