DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem szólásra az indított, hogy Horváth Zsolt képviselőtársam felhívta a figyelmet az ajánlás 3. pontjára, Szili Katalin javaslatára, aki a gazdasági célok mellett egzisztenciális érdekeket is beemel a törvényjavaslatba, ami számomra megerősíti azt, hogy a 2. ajánlás is hiteles, ugyanis azt nem lehet mondani Szili Katalinra, hogy megrögzött jobboldali, talán az egyik legbaloldalibb, leghitelesebb képviselője a baloldalnak, mint sok más, magát annak tartó képviselő. Ő is úgy gondolja, hogy ezzel a módosítással pontosabban meghatározhatja a törvénynek azt a célját, amit az egész törvény szellemisége idéz. Magyarul, ő is elismeri ezzel a módosítással, hogy van helye, van mozgástere egy pontosított, a tartalomhoz igazodó célmeghatározáshoz. Erre is fel szeretném hívni a szocialista párti képviselők figyelmét, hogy nyugodtan lehet támogatni akár a 2. vagy akár a 3. indítványt is.

(5.20)

Nagyon örülök annak, ahogy elhangzott, hogy a Szocialista Párt képviselői majd csak a lelkiismeretükre fognak hallgatni a szavazáskor, csak nem tudom, hogy akkor ki fog szavazni közülük. De ezt a kis gondolatot félretéve, azért mégiscsak arra merek gondolni, hogy ők igazából tudják, hogy jó törvénytervezetet tartanak a kezükben (Az elnök csenget.), és egy öncélú vitában vesznek részt, holott egy volt párttársuk, egy igazi baloldali személyiség is elismeri, hogy milyen célokat (Az elnök csenget.) szolgál ez a törvénytervezet. Én ennyit szerettem volna, és elnézést, tisztelt alelnök úr, hogy egy kicsit túlléptem az időkeretem, de azt hiszem, ez a legkisebb hibám, szemben azokkal, akik sokkal több esetben nem az ajánlás szerint szólalnak föl.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu