DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel hallgattam az elmúlt 10 órában néhány képviselőtársammal együtt azt a vitát, amelyet a Ház egy nagyon fontos törvény, a munka világát érintően a legfontosabb törvény tekintetében lefolytatott.

Megpróbálom az ügy fontosságának és méltóságának megfelelően kezelni ezt a kérdést, és néhány olyan fontos elemre felhívni a figyelmet, amely valóban nagyon lényeges lehet az elkövetkezendő években vagy akár évtizedekben. Aki arra kíváncsi, hogy mi történt itt az elmúlt 10 órában, tudom, hogy nagy dolog, amit kérek, de vegye a fáradságot, nézze meg videón, hogy mi zajlott itt, és ki-ki döntse el, hogy ki volt mellette, ki volt ellene, miért történtek az események úgy, ahogy történtek. Én nem szeretném ezt kommentálni.

Azt azért egy mondat erejéig szeretném a független Demokratikus Koalíciónak jelezni, hogy hiteles lenne a hozzászólás, hogyha egyébként itt lettek volna, csak a világon senki nem volt itt, kedves képviselőtársam. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!) Szűcs Erika képviselő asszony sem volt jelen a vitában, egész végig. (Nyakó István: Nem szólt hozzá...) Most pótolom, kedves képviselő úr, a lemaradásomat. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Késő!)

Többször elhangzott a mai nap folyamán, hogy 683 vagy hétszázhuszon-egynéhány képviselői javaslat jött, és ez így kvázi minősít egy törvényt, hogy hány javaslat érkezett hozzá.

Kedves Képviselőtársaim! Szeretném néhány fontos elemre felhívni a figyelmüket. 94 módosítót adott be a szakszervezet, úgy, hogy 94-et beadtak a függetlenek, és 94-et beadtak a szocialista képviselőtársaink. Ez ugye, már mindjárt duplikálja. Ezen sokat gondolkodni nem kellett, mert automatikusan bekerült a rendszerbe. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mi adtuk be.)

De ami ennél is fontosabb, kedves képviselőtársaim - azért mondom, hogy önök adták be -: 500 módosító indítványból, kedves képviselőtársaim, 160 ilyen. Hadd csemegézzek néhányból: feltéve helyett feltételezve; átadhatók helyett átadhatóak; lehet megtenni helyett meg lehet tenni. Az indoklási részben... (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Javítani kellett a szövegen! - Dr. Ujhelyi István: A másik 300-at is tessék idézni! - Az MSZP képviselői felé egy pohár vizet felmutatva:) Egy kis vizet esetleg? (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Az elnök csenget.)

Tehát az indoklási részben: a névelő hiánya értelemzavaró. Hát, ez már döfi, kedves képviselőtársaim! És a 160 módosító ilyen és ehhez hasonló. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Van még 500!) Hát tölteléknek nem rossz, ezt elismerem, de összességében ha önöknek ez volt a baja a munka törvénykönyvével, nem egészen értem, hogy az elmúlt 10 órában mi volt az, amin alapvetően vitatkoztunk. (Dr. Ujhelyi István: Nem tetszett végig itt ülni!) De bizony, itt voltam, és szeretném... (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem, mi voltunk itt!)

Az egyeztetés kérdése. Szeretném jelezni, kedves képviselőtársaim... (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Nem is ez az ing volt rajta! - Átöltözött már! - Derültség az MSZP padsoraiból.) Szeretném jelezni, kedves képviselőtársaim, hogy az egyeztetés nálunk nem a pogácsázást jelenti, mint amit önöknél jelentett. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Már pogácsa sincsen! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Demokratikus pogácsa!) Érdemi egyeztetés zajlott, kedves képviselőtársaim, és számos olyan elem került be a most előttünk lévő törvényjavaslatba, amely egyértelműen a munkaadói és munkavállalói oldal egyeztetése kapcsán valósult meg, vagy került beépítésre.

De néhány fontos dolog, és nem is a hátam mögé, inkább a kedves tévénézőknek, rádióhallgatóknak meg úgy mindenkinek, mert itt elhangzott már annyi minden, kizsákmányolás, tönkretevés meg a fene tudja, mi. Lehet, hogy önök ezt szeretnék kiolvasni ebből az egészből, de azért néhány fontos dolgot szeretnék kiemelni.

Védelem: szeretném hangsúlyosan jelezni, a védett kor intézménye a most hatályos törvényhez képest erősebben kerül be az új törvénytervezetbe. Aki nem hiszi, járjon utána, tessenek elolvasni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

A kismamák védelme esetében egyértelműen szigorúbb a szabály, és még szigorúbb védelmet ad. De még egy nagyon fontos dolog, hogy most a közszférában kötelező 4 órás részmunkaidős foglalkoztatást kiterjeszti a versenyszférára is.

Kedves LMP-s képviselőtársaim különösen tudják, hogy ez mennyire fontos lehet különösen a nők munkába jutása szempontjából.

Szabadság, lassan mondom, hogy mindenki értse: a szabadság, az alapszabadság és a pótszabadság is marad, sőt, a mostani 5 naphoz képest 7 nappal fog rendelkezni a munkavállaló, és 14 napot a kérésére egybefüggően kell kiadni. Mi a kérdés, kedves képviselőtársaim? (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

A kártérítés kérdése, nagyon lényeges kérdés. A munkavállalói oldalról 4-8 hónap, a munkáltatói oldalról 12 hónap. Megegyeztünk a munkáltatókkal és a munkavállalókkal, kompromisszumos megoldás született, mindenki engedett, tehát ez, ami a törvényben van, megállapodás eredménye.

A műszakpótlék kérdése. Kedves Képviselőtársaim! Még egyszer szeretném hangsúlyozni, bár sokadszor elmondtuk, itt a sokat kell dolgozni, többet kell dolgozni kevesebbért, meg a fene tudja, mi hangzott még el. Szeretném hangsúlyosan kiemelni: azok számára, akik valóban műszakba járnak, az új törvényben a műszakpótlék miatt a jövedelem nem csökken.

Magyarul ez azt jelenti, hogy a 14-18 óra közötti 15 százalék nincs, de a 18-22 közötti 15 százalék helyett 30 százalék van. Kicsi matematikával szerintem könnyen utána lehet számolni. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

A megszakítás nélküli üzemben dolgozók esetében valóban van eltérés, de ott arra szeretném felhívni kedves képviselőtársaim figyelmét, az, hogy valaki megszakítás nélküli üzemben dolgozik, az az üzemnek a sajátossága. Attól még ő három műszakba jár oda dolgozni egyébként. Tehát ennek megfelelően nem egészen világos, hogy most miért kapta a megszakítás nélküli üzemben a plusz 5 vagy 10 százalékos műszakpótlékot.

Nem csökken a túlóra pótléka. És tessenek figyelni majd a kapcsolódó módosító javaslatokat, mert szerintem ebben komoly mozgástér lesz. (Dr. Józsa István: Ezt követeltük.) Szakszervezetek... Ja, hogy azért került be, mert azt követelték a szocialisták - így már értem! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Tehát szakszervezetek, védelem. Kedves Képviselőtársaim! Minden szakszervezeti tisztségviselőt, aki a munkavállaló védelme érdekében a munkáltatójával konfrontálódik, védelem illet meg - pont az új törvényben is. Ja, hogy az hungarikum, ami jelen pillanatban van, hogy van egy 200 fős munkavállalói réteg, ebből 10 szakszervezeti tag van, ebből 6 vezető tisztségviselő, és ebből 2 függetlenített, és a munkaidő-kedvezmény felét meg lehet váltani cashben, hát önök szerint ez egy normális állapot, kedves képviselőtársaim?! (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!) Még a szakszervezetek sem vitatták azt, hogy a munkaidő megváltása bizony kicsit erős közép-európai viszonylatban.

Kedvezmény, reprezentativitás; egyértelművé tesszük, hogy melyek azok a szakszervezetek, amelyek kollektív szerződést köthetnek. Csak szakszervezet köthet kollektív szerződést - kell ennél erősebb jog? Ezek nagyon lényeges kérdések. Itt a reprezentativitásnál azt mondjuk, hogy legalább a munkavállalók 10 százaléka legyen szakszervezeti tag. Irreális elvárás egy 100 fős munkavállalói körnél 10 fő szakszervezeti tagot kérni? Aki kollektív szerződést akar kötni, aminek a hatálya kiterjed a nem szakszervezeti tagokra is, engedtessék már meg, hogy legalább ilyen legyen.

És ami nagyon lényeges, hogy a kollektív szerződés kapcsán egy munkáltatónál egy kollektív szerződés köthető, tehát nagyon fontos az, hogy a szakszervezetek, főleg a nagy munkáltatóknál, meg tudjanak egymással egyezni, mert az nem megy, hogy külön-külön ágazati szintű meg minden egyéb szintű legyen.

Megígértük, kedves képviselőtársaim, hogy a vita során felmerült kérdéseket, javaslatokat megvizsgáljuk, és adott esetben, ha azokat a törvény szellemével hasonlónak találjuk, akkor be fogjuk építeni. (Dr. Józsa István felmutat egy iratköteget.) Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet: figyeljék a módosítókat, azokat, amelyek értelmesek, nem csak azokat, amiket brahiból beadtak.

És a legvégén szeretnék egy mondattal reagálni. Én is azt látom, hogy szomorú az, ami főleg az elmúlt 1-2 órában itt a parlamentben történt a munka törvénykönyve kapcsán. (Dr. Ujhelyi István: Az elmúlt 10 percben is!) Arra szeretném felhívni a figyelmüket, kedves képviselőtársaim, fontos számunkra, hogy a parlament nagy többséggel fogadja el a munka törvénykönyvét.

(12.10)

De ennél sokkal fontosabb, hogy a munkaadók meg a munkavállalók fogadják el, azok, akikről ez az egész szól. (Nyakó István: A gyárosok! Meg a VOSZ!) Bízunk benne, hogy ez így is fog történni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Bravó! - Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu