DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném felhívni a figyelmet arra a körülményre is, hogy bár itt szlovák alkotmányügyi és szlovák jogi kérdésekről beszéltünk, de a közelgő választások akár a környező országokban, Szerbia, Horvátország esetében is felerősítheti, egyfajta kampány részévé teheti a határon túli magyarokkal szembeni demonstratív intézkedéseket, cselekedetek sorát. Ezért is fontos ez az eset. Ezért is fontosnak ítéltem meg, hogy ebben a körben erre felhívjam a figyelmet és kérdést intézzek miniszter úrhoz, hiszen ezek nem elszigetelt esetek, hanem a jövőben számolni kell esetleg más hasonló jellegű problémával is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu