DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! A tisztesség úgy kívánja, hogy ha már a bírák javadalmazásáról szóló törvénynél felszólaltam, akkor itt az ügyészeknél is nagyjából hasonló a mondanivaló azzal a különbséggel, hogy tőlük már korábban - még a Bajnai-kormány ideje alatt - a 13. havi fizetést az akkori megszorító intézkedések hatására a Bajnai-kormány idején az Országgyűlés megvonta. Náluk tehát szintén hasonló a helyzet. Az elmúlt 7 évben a 10 százalékos fejlesztés helyett, ami a bíráknál volt, ebből levonva a 13. havi fizetést, megállapítható, hogy 7 év alatt semmilyen bérfejlesztés gyakorlatilag az ügyészségnél nem volt.

Ezzel kapcsolatosan ugyanaz a helyzet a bértáblával kapcsolatosan, hogy a legutolsó zárószavazás előtti módosítás a 10 százalékos bérfejlesztést megvonta. Igazságügy-miniszter úr közölte, hogy a holnapi napon a költségvetés vitájában már bent lesz ez a módosító javaslat, amelyet várunk, és reméljük, hogy ez is meg fog történni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu