DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Horváth Zsolt képviselőtársam által személyesen megszólíttattam, úgyhogy személyesen illik is választ adni.

Az ön képviselőtársa, Bencsik János fogalmazott úgy egy másik képviselőtársáról, Lázár János első frakcióvezetőről, hogy a stílus maga az ember, az internetes világhálón üzenve. Ez tökéletesen így van. Egyébként ez a Lázár János fogalmazott úgy rám nézve, hogy egy primitív idióta lennék. Akkor valószínűleg tényleg van ebben valami igazság az önök képviselőtársai között, úgyhogy ott kellene keresgélni.

Az én hozzászólásomban és a mostani megnyilvánulásunkban nem volt semmiféle agresszivitás, ez pedig itt már számtalanszor elhangzott, kedves képviselőtársam, ezt hogyan gondoltuk. A hajnali 3 órás kezdés nyilvánvalóan nem alkalmas ennek a vitának az érdemi lefolytatására. A mi ittlétünk és felháborodásunk ennek szól, és ez a szomorú, hogy tényleg ezt magyarázgatjuk azóta is. Nem vagyunk ellene a nyílt és konstruktív vitának, de önök, az önök kormánya nem teszi lehetővé ennek a feltételeit. Tehát ezért nem ránk kellene mutogatni, nem mi vagyunk a hibásak, hanem azt kellene átgondolni, illetve önöknek meggondolni, hogy esetleg más feltételek között ez lenne a fontos, és ezért ne minket hibáztassanak. (Folyamatos közbeszólások.) Erről beszélek, mert sajnos ez a baj, hogy még mindig nem értik. Nyilván, ha ez a jövőben is így fog zajlani, akkor lesz még egypár ilyen kellemetlen pillanat és hosszú éjszaka mindnyájunk számára.

Köszönöm szépen. (Bertha Szilvia tapsol.)

Forrás: parlament.hu