DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aradszki András úgy kezdte a felszólalását, hogy nem akar minket, a szocialista frakciót elkeseríteni, de a módosító javaslatuk jól megfontolt és átgondolt, amit Kontur Pállal közösen nyújtottak be.

Most nem is ennek a kapcsán keserített el minket, hanem egész egyszerűen, hogy olyan munka törvénykönyvét nyújtottak be, amely köszönő viszonyban sem volt azzal, amit az általános vita során kifejtettek, ahol is kifejtettek egy ideális munkatörvénykönyvet, és pont az ellenkezőjét nyújtották be. Éppen ezért aztán, ha végiggondoljuk csak magát a 2. pontban lévő javaslatot, csatlakozom Kiss Péter indokolásához, mi ezt jól megfontolva mondjuk úgy, hogy nem tudjuk támogatni, és ezt kérjük a továbbiakban önöktől is, hogy gondolják meg, és ha idefigyelnének talán... (Dr. Horváth Zsolt: Figyelünk!) Köszönöm. Ha többen idefigyelnének, mint ahányan nem figyelnek ide, akkor talán ezt tudnák közvetíteni a frakciójuk felé is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu