DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Spaller képviselő úr nemcsak a mi szemléletünket minősítette tévesen, hanem megpróbált magyarázatot adni a sajátjukra is. Most ez láthatóan nem sikerült. Megpróbálom elmondani, mi az, ami látszik ebből kívülről.

Az látszik, ahogyan Gúr Nándor is elmondta, hogy a munkára rakódó terhek csökkentését ígérték ellenzékben, majd még kormányra kerülve is ezt hangoztatták, azután kiderült, hogy ebből semmi sem fog megvalósulni, sőt, inkább ezek a terhek nőni fognak. De azért, hogy a munkáltatóknak valamilyen módon kedvezzenek, azokat a rossz gyakorlatokat, amelyek a munka világában voltak, törvénybe foglalták, mondhatjuk úgy, hogy amit éppen üldözni kellett volna, azt törvényi védelem alá vették ebben a törvényjavaslatban, sőt, még tovább mentek, még ennél rosszabb gyakorlatot is, újat, ami nem volt eddig, beletettek a törvénybe. Ez a pénztárosoknál lévő kaució intézménye, amelyre majd a későbbi tárgyalási pontoknál fogunk kitérni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu