DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Abban van közöttünk különbség, hogy ön kizárólag politikai megoldásban gondolkodik, és most is politikai tőkét akar kovácsolni abból a borzasztó helyzetből, ami Esztergomban kialakult. (Moraj az MSZP soraiban.) Itt az a kivételes és nem szokványos eljárás lenne a megoldás, ami a politikai erők között együttműködést szorgalmaz, éppen azért, hogy a gyerekek megkapják a megfelelő meleg étkeztetést, hogy a közvilágítás rendben működjön, és semmilyen veszély ne fenyegesse az ottani intézmények működését és az ottani ellátottak ellátását. Ebben kellene gondolkozni önöknek is, ezt kérem minden olyan politikai erőtől, szervezettől, aki Esztergomban képviselteti magát.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu