DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Reagálnék is rögtön Kara Ákosra, hogy ebből hány a négyórás foglalkoztatott. Nyilván adott a kérdés ebben a tekintetben.

Nyilván én sem ragoznám túl a dolgot, de azzal kezdeném, hogy az első hozzászólásomat felülvizsgálnám. Az első hozzászólásomban nyelvhelyességi, technikai kérdésnek tekintettem ezt a három javaslatot, amely közül többet is akár elfogadhatónak találok. Én azt hiszem, hogy azonban nagyon világos az, hogy egy törvény célja esetében meg kell vizsgálni azt, hogy az eredeti céllal szinkronban van-e a tartalma. Ezért mondtam el azt önöknek, hogy elsősorban a számunkra elfogadható cél és ennek megfelelő tartalom nyilván Kaufer Virág módosító indítványa, az szolgálja ennek a szakasznak az eltörlését. Efelől ne legyenek illúzióink, ez valószínűleg nem következik be, akkor lehet a 2-esről, illetve a 3-asról beszélni.

De ha már a célnál tartunk, mondta Spaller képviselő úr, hogy munkahelyeket szeretnének teremteni, valóban ez a szabályozás nem szolgálja ezt. Egyébként a munkajog általában nem ennek az eszköze sehol sem. Például a járulékcsökkentés lenne ennek az eszköze, amit többször megígértek. Akkor itt baj van a céllal meg a tartalommal, mondanám rögtön az elején. Egyébként például a regionális minimálbér sem ezt a célt szolgálja ilyen módon, mert akkor lehetne ott nagyobb kedvezményeket adni az államnak, nem ilyen módon a munkavállalókra terheket áthárítani.

Megvédeném még egy legalább húsz perccel ezelőtti esetben Neményi András képviselőtársamat, akit megtámadtak abban a tekintetben, hogy miért hozza ide a pénztárosok kauciókérdését. Pont az önök 2. ajánlási pont alatti módosítója mondja azt, hogy figyelemmel a munkavállaló gazdasági, valamint szociális érdekeire. Ezt hogy szolgálja az, hogy egy havi kauciót kell adni a pénztárosnak, a munkavállalónak? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Hogy szolgálja ez az ő gazdasági érdekeit? Ellentmondásban van az önök javaslata a tartalommal.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu