DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Felszólítás érkezett a kormánypárti oldalról arra, hogy döntsük el, mit képviselünk ebben a vitában. Azt hiszem, hogy elég konzekvensen elmondtuk, hiszen a törvény céljánál, azt a tartalmával összefüggésbe hozva a Szocialista Párt álláspontja világos lett. Egyébként nem véletlenül adtunk be több mint ötszáz módosító indítványt, amelyekkel igyekszünk valamennyire kozmetikázni ezt az egyébként vállalhatatlan törvényt.

Egy útra mindenesetre fel szeretném hívni még az önök figyelmét, mert akkor talán ez eljut még így 6 óra magasságában az önök tudatáig: vonják vissza ezt a javaslatot! A legtisztább mégiscsak ez lenne. Próbálják újraépíteni a társadalmi párbeszéd intézményes rendszerét, amit sikerült szétverni. A tripartit rendszerre gondolok, ami egyébként nagyon jól működik a világ számos pontján. Sikerült ezt szétverni, sikerült a szakszervezetek sztrájkhoz való jogát gyakorlatilag ellehetetleníteni, sikerült a munkáltatói alapjogokat korlátozni, a szociális biztonsághoz való jogot sikerül megszüntetni a következő évben az alaptörvénnyel. Ez így komplexen vállalhatatlan és elfogadhatatlan. Tehát ebben a témában politikai vitában vagyunk önökkel, szemben állunk ebben a kérdésben, ezt határozottan letenném az asztalra. Tehát lehet itt az adott előterjesztésről beszélni, sőt, mi kívánunk is, és azt fogjuk javasolni, ha ez az ülés folytatódik, nyilván 8 órától napirend előttikkel, majd a költségvetéssel folytatódik majd ez a nap.

Azt tudom mondani, hogy méltatlan ez a tárgyalási módszer, tegyük ezt át a jövő hétre, folytassuk hasonló módszerrel ezt a részletes vitát a jövő héten, de az alapállásunk mégiscsak az, hogy az egész előterjesztés vállalhatatlan, vonják vissza, tárgyaljanak a szakszervezetekkel, az érintettekkel, a munkavállalókkal.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu