ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyszerre hirtelen milyen hangosak és aktívak lettek, képviselőtársaim! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Végig azok voltunk!) Az éjszaka folyamán azért nem próbáltak ilyen hangzatos, demagóg szavakat elmondani, mint amit most. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez melyik ajánlási szám?)

Gúr Nándor képviselőtársam, Gőgös Zoltán képviselőtársam, Lamperth képviselő asszony, ugye vissza tetszenek emlékezni, hogy 2001-ben lett a minimálbér 19 500 forintról 45 ezerre emelve, 2002-ben 50 ezer forintra lett emelve? Képviselőtársaim! Nyolc év alatt mennyit tetszettek emelni? Mennyit emelkedett a közműdíjak aránya? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Többet, mint most!) Ötszáz százalékos gázáremelés? Lehetne sorolni tovább! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Adómentes volt a minimálbér!) Képviselőtársaim, most beszéljenek arról, és nagyon hangosan beszéljenek arról, csak elfelejtik azt, hogy ebben a Házban nyolc éven keresztül úgy alkottak törvényeket, az egészségügyi törvénytől kezdve a vitás törvényekig, hogy éjszaka tárgyaltatták, hogy az állampolgárok még csak véletlenül se tudjanak róla. (Nyakó István: De népszavazás lehetett belőle!) Nyakó úr, ön előtt is van egy gomb! Én tisztességgel végighallgattam önt, nagyon megkérem önt, hogy ön is hallgasson meg engem. Ennyire hangos ön sem volt, amikor még nem volt tévéközvetítés.

Szeretném hangsúlyozni, hogy számtalan olyan törvényt tárgyaltak, amit el akartak hallgattatni az állampolgárok elől - éjszaka! Ennek az általános vitája nappal ment le, tisztelt képviselőtársam. Ugye? Nappal ment le az általános vitája. Akkor is el tudta volna mondani azt, amit most elmondott az előbb, úgyhogy erről ennyit. Nagyon megkérem, legyen nyugodt, képviselőtársam, nincs értelme idegeskedni! (Nyakó István: Nem magam miatt aggódom!) Demagógiát meg főleg nem kell mondani. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu