ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm ezt az intermezzót is a képviselőtársaim irányába, akik tényleg egész éjszaka itt voltunk, sőt, tegnap reggel óta itt vagyunk a parlamentben.

Úgy érzem, hogy az éjszaka folyamán, annak ellenére, hogy sokat nem tudtunk előrejutni, de rettentő nyugodt mederben zajlott a vita. Nem bántva egymást, és furcsa az, amikor reggel megborotválkozva beülnek képviselőtársaim, és olyan dolgokat próbálnak mondani (Dr. Józsa István: Én 30 éve nem borotválkoztam!), hogy a vitában abszolút nem vettek részt, nem is tudják, hogy miről szólt az elmúlt időszak történése, és akkor megpróbálják kioktatni a másik képviselőt, aki éjszaka itt volt és részt vett a vitában.

Gúr Nándor képviselőtársamnak szeretném mondani (Dr. Józsa István: Ő mondjuk itt volt!), milyen munka törvénykönyvét alkottak meg, amikor ma minden további nélkül bárkit ki lehet rúgni a munkahelyéről? (Tóbiás József: Mert majd ezek után nem?) Ezt éjszaka is megbeszéltük már egyszer. Minden további nélkül úgy lehet neki bért adni, hogy jóval kevesebb bért, a többit pedig feketén. Minden további nélkül lehet úgy embereket alkalmazni, hogy a fekete- és a szürkegazdaságban alkalmazzák, ezzel veszélyeztetve a munkavállaló szociális helyzetét és majdani későbbi nyugdíját. Milyen munka törvénykönyvét alkották akkor meg, ha ezek a létbizonytalanságok egészen idáig felmerültek a dolgozók helyzetével kapcsolatosan?

Talán ezzel is szembesülni kellene, hogy az elmúlt nyolc év folyamán akkor ezek szerint önök az égvilágon semmit nem tettek a munkavállalók érdekében. (Babák Mihály: Úgy van!)

Képviselőtársaim! Lehet erre a munka törvénykönyvére bármit mondani, ennek a munka törvénykönyvének az általános vitája napközben zajlott. Képviselőtársaim akkor ugyanezeket a dolgokat elmondták, nyújtottak be módosítókat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és most a módosítók részletes vitája zajlik jelen pillanatban az Országgyűlés előtt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu