GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sós Tamás képviselőtársam már mondta, részben említette a köznevelést, a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt, a szakképzési törvényt, a felsőoktatásról szóló törvényt. Úgy kellett volna ennek a Háznak tárgyalnia, hogy azok egymásra épüljenek, és nem úgy, ahogyan történik, hogy először a gombot, majd utána hozzá a kabátot.

A dolog lényege. Ferenczi képviselőtársam említette már és többen, sokféle megközelítésben erősítettük azt a részét, ami a saját dolgozók képzésével kapcsolatos igényt hangsúlyozta. Ebben, úgy látom, a kormány hajthatatlan, de az utolsó pillanatban is azt gondoljuk, azt mondjuk, hogy e tekintetben mindenképpen lépni kellene.

Nagyjából négy dolgot szeretnék mindenképpen röviden megemlíteni. Az egyik az, hogy ennek a törvénynek a keretei között, amikor vizsgáztatásra kerül sor, akkor gyakorlatilag likvidálja a törvénytervezet azt a korábbi szokást, szerintem abszolút módon jó szokást, hogy azok, akik a fiatalokat szakmai értelemben felkészítették, azok a vizsgabizottság tagjaiként, kérdezőtanárokként alanyai voltak a folyamatnak. Mindenképpen célszerű lenne a felkészítők részéről is valakinek a vizsgabizottságban jelen lenni, hiszen a helyi adottságokat, ismereteket ők birtokolják.

A másik dolog, ami a 18 életév alattiak esetében áll fenn, hogy aki rendelkezik 8 általános iskolai végzettséggel, az helyhiány, pályaalkalmasság és egészségügyi kifogás ellenében, vagyis ezekre való hivatkozáson kívül ne legyen elutasítható a szakképzés rendszeréből, és ez globálisan legyen igaz és kiterjesztett.

A másik két dolgot egy másik kétpercesben fogom elmondani. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu