KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is egyetértenék Ékes képviselőtársammal: igen, egy XXI. századi törvénykönyvre van szükségünk, ami az elmúlt 20 év hagyatékát hátrahagyja, és úgy teremti meg ezt a rugalmas biztonságot, hogy az mind a munkaadónak, mind a munkavállalónak megfeleljen, és ebben három nagyon fontos, a munka világában jelen lévő partner vesz részt: a mindenkori kormány, a munkaadók és a munkavállalók.
Ebben önnel maximálisan egyetértek. Meg kell haladni a múlt hagyományait ilyen értelemben.
Viszont felmerült bennem Horváth képviselőtársam felkérése után egy komoly dilemma a cél megfogalmazását illetőleg. Ugyanis bizonyos értelemben az önök által megfogalmazott cél némi kiegészítéssel, finomhangolással akár az LMP számára még elfogadható is lenne egy munka törvénykönyve számára, amely szerintünk ezeket az elképzeléseket megvalósítja.
Ugyanakkor, ha én ezt a módosítót beadom és esetleg önök azt elfogadják, tisztelt kormánypárti többség, akkor fennáll a veszélye, hogy a szöveg még mindig nem fedi a célt, vagyis nincs összhangban a valódi szöveg azzal, amit a cél megfogalmaz. Ugyanebben a problémában találjuk magunkat, mint ami most van ebben a pillanatban előttünk.
Ha viszont megfogalmazok kapcsolódó módosítóként egy olyan célt, amely a valódi célja ennek az önök által beterjesztett és jelen pillanatban előttünk fekvő szövegnek, akkor pedig abba a hibába és csapdába esek, hogy megtévesztem saját magamat, illetve a választókat és önöket is, és mintha azt állítanám, hogy valamifajta, munkaadóknak aránytalanul kedvező munka törvénykönyvében hinne az LMP, ami pedig nem így van. És ha ezt önök el is fogadják LMP-indítványként, akkor aztán tényleg nagyon nagy galibába keveredek. Bevallom őszintén, nem vagyok jogász végzettségű, úgyhogy ha ebben a kérdésben tudnak nekem segíteni, akkor azt megköszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban. - Dr. Varga László: Ez a kérdés valóban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés