KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm az ügyrendi előterjesztést is, mert azt vettem észre, hogy az utóbbi fél órában már nem a törvény, hanem a vita céljáról zajlottak a kétpercesek. Ez teljesen evidens, hiszen benne találtuk magunkat ebben a 22-es csapdájában, aztán, hogy erről ki tehet, azt majd döntse el a Fidesz meg az MSZP egymás között.
Azt gondolom, mi mindannyian ugyanabban a cipőben vagyunk, vitatkoznunk kell egy törvényjavaslatról, amivel alapvetően nem értünk egyet, alapelveiben nem értünk egyet, és higgyék el, kormánypárti képviselőtársaim, én együtt érzek önökkel; nem önök voltak azok, akik ezt a törvénytervezetet ide a Ház elé tették, prezentálták, és önöknek kell itt most ezekben a hajnali órákban helytállni ennek a megvédésében.
Úgyhogy én maximálisan együtt érzek önökkel, de változatlanul kénytelen vagyok támogatni az ellenzék javaslatát arra vonatkozóan, hogy a részletes vitát folytassuk szakaszonként. Ugyanis azt gondolom, hogy egy nagy különbség lenne abban, hogy a hétszáz módosítót végigbeszéljük a rendelkezésünkre álló idő alatt, és ez pedig az, hogy ha önök el tudnák mondani most azt, amiért idejöttek ebbe a Házba, akkor utána hazamennének aludni, velünk ellentétben, akik viszont végig akarjuk beszélni ezt a hétszáz módosítót, és így legalább kormánypárti képviselők jelenlétében vagyunk kénytelenek ezt a vitát lefolytatni, és nem csak ellenzékiekkel.
Spaller képviselőtársamnak szeretnék visszautalni, és ezzel is erősíteni azt, hogy miért gondolom, hogy a részletes vitára szükség van. Azért, mert ön is tudja, képviselőtársam, hogy ez az első alkalom, hogy mind a hétszáz módosító javaslatról részleteiben vitatkozni tudunk. Erre sajnos a bizottsági ülés kereteiben nem volt lehetőségünk, ki kellett választanunk bizonyos módosító javaslatokat, amikről tudtunk beszélni. Ez az első lehetőségünk arra, hogy mindegyik módosító javaslatról érdemben beszéljünk.
Igen, ez hosszú idő, igen, ez figyelmet (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), koncentrációt és energiát igényel mindannyiunktól.
Köszönöm. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés