MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon elmaradt a szembenézés a múlttal. Elmaradt az 1944 márciusa előtti korszakkal kapcsolatban, és vitathatatlanul elmaradt a szembenézés a kommunista időszakkal is. A szocialista-kommunista korszakban elkövetett bűnök amennyire ismertek és nyilvánvalóak, éppen annyira feltáratlanok, a felelősség továbbra is láthatatlan, a korszak működésének történelmi valóságként jellemzett homályában a felelősök továbbra sincsenek megnevezve. Mindez igaz, nyilvánvalóan ez a rendszerváltás egyik legnagyobb erkölcsi tehertétele. A szembenézés hiánya súlyos önismereti gondokat okoz a magyar társadalomban, nemcsak tájékozatlanságot, hanem igazságtalanságot is szül.
A történelmi igazságtételre, annak törvényi és jogi rendezésére vonatkozóan több kísérlet is történt, amelyek - mint ismeretes - nem vezettek eredményre. Az önök javaslata azonban alkalmatlan tárgyon és alkalmatlan időpontban elkövetett, ezért kudarcra ítélt kísérlet. Az LMP úgy tekint a közelmúlt történelmére is, hogy a demokratikus átmenet során létrejött egyetlen pártot sem lehet mint pártot egy korszak erkölcsi, jogi, akár büntetőjogi felelősének kikiáltani, még abban az esetben sem, ha ténylegesen az MSZMP utódpártjáról, jelesül a Magyar Szocialista Pártról van szó. Nem feladatunk ezt a pártot védelmezni - távol álljon tőlem. Mégis egy olyan pártról van szó, amely részt vett az elmúlt húsz év demokratikus küzdelmeiben, több esetben elnyerte a választók bizalmát a kormányzásra, akármi is a véleményünk arról, hogy ezzel mennyit használt és mennyit ártott az országnak.
Önök az alaptörvény átmeneti rendelkezései között követelik maguknak a helyes és helytelen, a jó és rossz tudásának és elválasztásának jogát, tökéletesen alkalmatlan helyen, teljesen indokolatlan módon és talán a legrosszabb időben. Még ha rendelkeznének is ezzel a képességgel, gyakorolják azt nagyobb tapintattal!
A 4. pont a felelősség jogi, politikai, erkölcsi és anyagi fogalmainak olyan differenciálatlan megközelítését tartalmazza, amely alkalmatlan arra, hogy egy korszak történelmi összefüggéseit jóhiszeműen tisztázni próbálja. Ez a szöveg csak politikai ellenfelük megbélyegzésére alkalmas, hamarjában jött beterjesztése pedig csak a figyelemelterelés célját szolgálja. Talán nem kerülte el a figyelmüket, hogy egyre mélyül a 2008-ban kirobbant gazdasági válság, az országot nem pusztán önismereti, hanem igen súlyos költségvetési és gazdasági deficit is sújtja, nincsen hitel, a vállalkozások soha nem látott mértékben mennek csődbe, a háztartásoknak nincsenek megtakarításai. Már csak azért is reméljük, hogy ez nem kerülte el teljesen a figyelmüket, mert az utóbbi hetek fejleményei, az ország hitelképességének bóvli kategóriába sorolása egyértelműen az önök abszurd gazdaságpolitikájának a következménye.
Az emberek a mindennapi megélhetésükért aggódnak, miközben a nemzetgazdasági miniszter úr történelmi győzelmet vizionál. Kérjük önöket, hogy legalább arra a pár tanácsadóra hallgassanak, akivel még hajlandóak szóba állni. Nem spekulációs összeesküvés rántja mélybe a magyar forintot, hanem az önök gazdaságpolitikája. Mindenki megkönnyebbülésére szolgálna, ha Matolcsy miniszter úr lemondana, még mielőtt újabb történelmi győzelmet arat. Így is jócskán megkésett lenne a gesztus, de most az önvizsgálat ideje tényleg itt van. Igen, a múltat tisztázni kell, de egy ilyen fontos feladatot ne alacsonyítsanak a figyelemelterelés szintjére.
Szükségesnek tartjuk, hogy a felelősöket megnevezzék, a felelősségüket megállapítsák, az áldozatok részesüljenek elégtételben, de tegyék, tegyük ezt azzal a felelősséggel, amit a kérdés mindannyiunktól megkövetel, és akkor, amikor már elhárult az államcsőd veszélye.
Pontosan tudjuk, hogy a múlttal való szembenézés fontos, komoly szellemi bátorságot is igényel. Fontos, mert nem jó, ha a jelenben fél szemmel folyton a hátunk mögé kell lesni. De azt is tudjuk, hogy ezt a szembenézést nem lehet bármikor, bármeddig megtenni - mert amíg a múlttal nézünk szembe, háttal állunk a jövőnek, hölgyeim és uraim. Ezt most aligha engedheti meg magának Magyarország. Kérem a belátásukat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés