SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm szépen. Most már több mint két órája vitatkozunk. Azt látni, hogy az ellenzéki padsorokban így, az 1. § kapcsán egyszerűen nem érlelődött ki az a gondolat, hogy mi is kéne legyen ennek a munka törvénykönyvének a célja. Azontúl, hogy a Jobbikot például nem is hallottuk ez ügyben megnyilatkozni, hiszen csak az én gondolataimra reagált Bertha Szilvia, amit természetesen köszönettel veszek, de mégis az, hogy mi lenne ennek a törvénynek a célja, amiről most már két órája vitatkozunk, az látszik, hogy az ellenzéki padsorokban még az MSZP-n belül sincs egyetértés, és ezért tart ez ilyen sokáig. Mi legalább letettünk az asztalra egy javaslatot, azt mondtuk, hogy szerintünk ez lenne a törvény célja, és azt javaslom önöknek is, hogy tegyenek le az asztalra egy alternatív javaslatot, és lendüljünk tovább, ahogy ezt sokan mondták.

De nem nagyon könnyű túllendülni, egészen addig, amíg, mondjuk, Gúr képviselőtársam olyanokat mond, olyan adatokat hasonlít össze, amelyek egész egyszerűen nem illenek össze. Azt gondolja, képviselőtársam, hogy olyan világ van most, mint a válság előtt? Ugyanolyan tőkebőség van a piacokon, ugyanolyan nagy Európában a fellendülés, ugyanúgy bővülnek Magyarország exportpiacai? Majd ha olyan világ lesz, mint a válság előtt, ugyanolyan jól fog állni az európai gazdaság, akkor mondhatjuk azt, hogy persze, elmúlt egy válság, a magyar gazdaságnak is ugyanúgy kell teljesítenie, mint a válság előtt. De ilyen időket élünk most? Ön úgy érzi, hogy az emberek azt érzik, hogy itt elmúlt a válság és vége van? Szerintem ez nem egészen így van.

Igen, nagyon sok olyan jogszabály van - utalnék itt Bertha Szilviára -, nagyon sok olyan fölösleges papírmunka van, amit ma a munkaadók végeznek. Azáltal, hogy egyszerűsítjük az adminisztrációt, azáltal nem feltétlenül vagy nem minden esetben nő az emberek kiszolgáltatottsága, hanem egyszerűen kevesebb papírt kell gyártani, kevesebb adminisztrációs költségük van, és fordíthatják ezeket a kiadásokat béremelésre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vagy egy új munkaerő felvételére.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu