SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a külügyminiszter úrnak a jó szándékú hozzáállását, ugyanakkor túl sok konkrétumot sajnos ezzel kapcsolatban nem hallottam.

Az, hogy a Fico-Slota-kormány idején történt, és azóta történtek személycserék: lehet hogy a szlovák politikai életben személycserék történtek, de túl sok minden nem változott. Ezt láthatjuk például legutóbb az állampolgársági törvény vagy a nyelvtörvény, illetve Boldoghy Olivér ügyében is. Volt már egyébként itt egy hasonló botrány annak idején, lényegesen régebben, egy Slovan-Fradi-mérkőzésen, még a kilencvenes évek elején, akkor ezt ugyanúgy semmilyen vizsgálat nem követte.

Az, hogy most itt valamit tárgyalgatunk, és különböző bizottságokban elkenjük ezt a problémát, azzal, úgy látom, nem fogunk érdemi változásokat elérni. Úgyhogy, ha a külügy nem fog ezzel kapcsolatban megfelelő nyomást gyakorolni, márpedig eddig nem láttuk, hogy bármilyen komoly nyomás az önök részéről érkezett volna Szlovákiára, akkor a szlovákok és más környező országok kormányai is azt fogják látni, hogy a magyarokkal mindent meg lehet csinálni, ezt is meg lehet csinálni.

Sajnálom, nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu