SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. A teszetoszaságról annyit, hogy tavaly december 12-én hatályba kellett volna lépnie a hulladékgazdálkodási törvénynek, ehhez képest állunk most itt. Önök számtalanszor bebizonyították, hogy egy nap alatt is végig lehet a törvényhozáson zavarni egy jól előkészített törvényt. Sőt, itt a termékdíj kapcsán azt is bebizonyították, hogy hogyan megy itt a jogalkotás, tavasszal a zárószavazás után egy héttel máris módosították, múlt héten újra módosították a termékdíjtörvényt, és ma este megint módosítani fogják.
Ahhoz képest, hogy mennyire egyetértünk ezekkel a tankönyvi idézetekkel, amit mondott, nem tettek még semmit. A kormány centralizál, ahelyett hogy decentralizálna, bedöntötte az eddigi begyűjtési rendszert, és amit helyette épít, az egyáltalán nem a kisvállalkozások felé mutat, egyáltalán nem ők fognak belőle profitálni, ha egyáltalán valaki fog, és lesz belőle begyűjtés.
A szakma teljes bizonytalanságban van, én több szakmai rendezvényen erről meggyőződtem az elmúlt hetekben. Semmit nem tettek a szerves hulladékok begyűjtése érdekében, és sorolhatnám tovább, és nagyon várjuk azt a bizonyos hulladékgazdálkodási törvényt. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés