DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégek! Azt gondolom, hogy egy sarkalatos törvény, egy alaptörvény tárgyalásánál mindig tisztázni szükséges a törvényalkotási célt, és a törvényalkotási célhoz képest lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy vajon a benyújtott törvény alkalmas-e annak a hatásnak a kiváltására, amilyen célt el kívánunk érni.

Természetesen egyetértve azokkal a véleményekkel, amelyek az egész jogrenden kérik számon egy törvényalkotás célját, azt gondolom, hogy nem egy olyan jogszabályt alkotunk, ami előzmény nélküli, hanem egy olyan jogszabályt alkotunk, ami már létezett, sőt büszkén vallom, hogy Európában elsőként létezett.

Két megközelítési pontja van tehát a mostani benyújtott törvénynek: az egyik az új alaptörvényből adódó kötelezettségek, a másik pedig egy csúnya magyar szó, amit a jogászok úgy neveznek, hogy a törvény hatályosulása. Miután az 1993-as törvény kapcsán annak az albizottságnak a vezetője voltam, amelyik azt a törvényt előkészítette, azt gondolom, hogy hosszú-hosszú előkészítő munka után '93-ban egy olyan törvény született, hogy annak idején Lalumi re asszony a megküldött törvényre azt a választ adta, hogy Magyarország nem felzárkózik az európai jogrendhez, hanem annak alakítója.

Minden jó szándék ellenére azonban hamar kiütköztek azok a nehézségek, amelyeket a jó szándék ellenére sem sikerült megoldani, és itt most az előttem szóló MSZP-képviselőnek szeretném mondani, üzenni, hogy tettek egy átfogó módosítást ezen problémák 2005-ben történő megoldására - íme, itt az eredmény. Mert amikor ön hivatkozik az ombudsmani jelentésekre, akkor az ombudsman a 2010-es választás után már részletesen leírta a javaslatait, többek között a statisztikai adatfelvételt, és ez egy olyan kérdés, amit nemcsak Magyarországon, hanem sehol nem sikerült megnyugtató módon megoldani.

Engedtessék meg, hogy elmondjam: azért a magyar jogrendben ezen Ház falai között azért olyan törvények születtek, mint az 1868-as 44. törvénycikk, ami a maga korában, ugyanúgy, ahogy a '93-as törvény a későbbiekben, Európában is kiállta az összehasonlítást. Olyan széles jogokat biztosított a nemzetiségeknek, azonban az akkori szerzők is már felhívják arra a figyelmet, itt idézem Konek Sándort, azt mondja: "A nemzetiség meghatározására megnyugtató statisztikai alap teljes mértékben hiányzik." Keleti Károly ugyanezt vallja, és Fényes is a statisztikai adatfelvételekben. És szeretnék egy definíciót felidézni ebből a korból, báró Eötvös József ennek a törvénynek a vitájában azt mondta, hogy: a nemzetiség nem egyéb, mint az összetartozásunk tudata, amely nagyszámú emberek között mutatja emlékeiket, jelen helyzetüket, s ami ebből folyik, az érdekeik és érzelmeik közössége által támad.

Az 1993-as törvényben - és ezért tartom szükségesnek, hogy először mindig a törvényalkotás célját kell tisztázni - nem a politikai képviselet megteremtéséről volt szó; egyértelműen kimondta a történelemben: a nemzeti kulturális autonómia megteremtése. És ezért, miután a nemzeti kulturális autonómia megteremtése volt a cél, ha csak az 1870-es és az 1910-es statisztikai adatokkal összevetem, lényegesen nagyobb számú nemzetiséget ismertünk el nemzetiségnek, mint az 1870-es vagy az 1910-es statisztikai adatokban jelentkezik. Igaz, hogy az ekkori statisztikai adatfelvételek igen bizonytalan alapon álltak, mint ahogy bizonytalan alapon állnak ma is az önbevallásos rendszer alapján. Nevezetesen az egyházi, illetőleg az iskolázottsági adatokból vontak le következtetést a nemzetiségek számára vonatkozóan, mint ahogy szabad iskolaválasztás volt, és mint ahogy az egyházhoz való tartozás erős korrelációt mutatott a nemzetiségek számával. Az 1870-es és az 1910-es statisztikai adatokat ilyen szemszögből kell tudni olvasni.

Kétségtelen tény, hogy '93-ban azzal a kérdéssel kellett szembenéznünk, hogy részben a lenini nemzetiségi politika következtében sajnálatos módon eltűntek a közösségeink, alig maradhattak meg, vagy nagyon kevés közösség maradhatott meg. Ezért gondolták úgy az egyeztetések során a politikai pártok, 97 százalékos többséggel ment át ez a törvény, úgy gondolták, hogy a legszélesebbre tárjuk, és minden, ami Magyarország történetében kulturális örökségként felfogható, a legkisebb arányban részt vevő nemzetiségeket is emeljük be a törvénybe, és biztosítsuk azokat a kulturális autonómiához és önazonossághoz való jogokat, amiket a '93. évi törvény megalkotott.

Látni kell azonban, hogy egyedülálló Európában, részben történelmi okok miatt, hogy ilyen nagy számú nemzetiség kérdését egy törvényben vagy azonos módon kellene tudni kezelni, holott részben történelmi sajátosságaik, részben nemzeti sajátosságaik, részben pedig számarányuk - külön kiemelném: a számarányuk - miatt nagyon különböző és nagy eltérések mutatkoznak ezen nemzetiségek között.

És itt jött a törvény gyengesége, amire az állami számvevőszéki jelentések, vagy a korábbi ombudsmani jelentés is rávilágít, illetőleg elemez, nevezetesen az, hogy ezekkel a számarányokkal vissza lehetett élni. Tehát amikor valamifajta kontrollrendszer beállítása szükséges, nem megkérdőjelezve mindenkinek a jogát az önazonosságához, hanem hogy ezt ne visszaélésszerűen gyakorolják. Én azt gondolom, hogy a jelen törvénytervezet erre nemcsak kísérletet tesz, hanem azokat, amik ezekből a gyakorlati kérdésekből felmerültek, ezeket a kérdéseket próbálja kezelni. Éppen a korábbi jelentésekben olvashattuk azt, hogy elképzelhetetlen, hogy egy adott településen a statisztikai adatfelvételen, ami nem névvel történik, anonim módon történik, egy adott nemzetiséghez tartozónak senki nem vallja magát, mégis amikor önkormányzati választások vannak, akkor abban a községben vagy abban a közösségben hirtelen megszaporodik a nemzetiségiek száma, és önkormányzatot alakíthatnak, holott korábban senki nem vallotta azon nemzetiséghez tartozónak magát. Tehát ahhoz, hogy egy törvény hatályosuljon és a valódi célját elérje, mindenki megelégedésére és mindenki összefogásával azt kell erősíteni, hogy valódi közösségek létezzenek, valódi közösségek jöjjenek létre, és ezzel a kulturális autonómiával élni, és ne visszaélni lehessen.

Tisztelt Képviselő Asszony! A problémám az, hogy önnek volt egy igaz mondata (Babák Mihály: Ne kényeztesse!), ami úgy hangzott, hogy "nem vagyok szakembere a témának", és ezt 28 perc alatt sikerült igazolnia.

(18.20)

Nevezetesen azt gondolom, hogy olyan kérdéseket kér számon, olyan kérdéseket kérdez meg, amit Európában senki nem tud. Ha tudnánk európai példát mondani arra, mint ahogy említettem Keleti Károlyt, említettem Konek Sándort, a XIX. századi statisztikusokat, ők sem tudtak megoldást mondani, hogy milyen alapon lehet statisztikai adatfelvételt készíteni nemzetiségekről. Európában sem tud ilyen példát mondani, tudnánk amerikai példát mondani. Kétségtelen tény az, hogy valahogy mindenkinek, és a tisztesség kedvéért azt is meg kell jegyezni, hogy '93 óta, amióta léteznek a nemzetiségi önkormányzatok, a saját nemzetiségük érdekében döntő többségben - hangsúlyozom, döntő többségben - nagyon komoly munkát végeztek, és bocsánat, eredményekben mérhető, eredményekben kimutatható munkát lehet találni. Természetesen voltak visszaélések, és most engedtessék meg, nem tisztem egy-egy nemzetiséget vagy egy-egy problémát megjeleníteni, mert az emberi bűnök története az egy más kérdés, azonban amikor strukturálisan, amikor nagymértékben jelentkezik a visszaélésszerű joggyakorlás, akkor természetesen a jogalkotónak kötelessége olyan eszközöket a rendelkezésére bocsátani - ilyen a névjegyzék felvétele, ilyen a statisztikai adatfelvétel, ilyen a népszámlálási adatok felvétele -, ami ezt a kontrollrendszert erősítheti, mégpedig azon nemzetiségek javára és azon nemzetiségek erősítésére, akik tisztességesen, döntő többségben valódi nemzetiségi képviseletet látnak el, és valódi nemzetiségi módon erősítik azt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy amikor a jogrendszer egészéről beszélünk, teljesen természetes, hogyha a nemzetiségi kulturális autonómia továbbfejlesztése, megteremtése, összhangba hozása az alaptörvénnyel, ez a törvényalkotói cél, akkor a politikai jogok gyakorlásáról egy másik törvénynek kell rendelkeznie, nevezetesen a választójogi törvénynek. Én azt gondolom, hogy úgy tűnik, ezekben a kérdésekben is megállapodás van, egyezség van, és annak a kérdésnek a felvetése, hogy ez a törvényalkotási folyamat hogyan zajlott, mikor, milyen módon, és az utolsó pillanatban kinek hány napja volt a rendelkezésre állásra, hogy az utolsó normaszöveggel egyeztessen, azt gondolom, hogy folyamatos egyeztetés zajlott, márpedig a kisebbségi hivatal bizottsági ülésen megjelent munkatársa el is ismerte, hiszen a kisebbségi ombudsman ajánlásainak döntő többsége bedolgozásra került a törvénybe.

Van még egy nemcsak elvi kérdésem, hanem általánosan feltett kérdésem, nevezetesen az, hogy a folyamatos párbeszéd és az őszinte párbeszéd nem azt jelenti, hogy a törvényhozói felelősséget bárki átveheti tőlünk. Tehát az, hogy milyen kívánságok hangzanak el, az mennyire felel meg egy adott jogrendszer harmóniájának és mennyiben illeszthető be abba, milyen célokat fogalmaznak meg, hiszen Magyarországon eme törvény megalkotásában nemcsak a nagy száma, hanem az, hogy nagyon különböző élethelyzetekben lévő kisebbségeket kell egy törvényben szabályozni. Bocsánat, de vannak olyan kisebbségek - megint konkrétan nem fogok senkit nevesíteni -, az a hét falu megjelölhető Magyarországon, ahol léteznek. Vannak olyan kisebbségek, amikben területek megnevezhetők, és vannak olyan kisebbségek, amik országosan, szinte minden megyében előfordulhatnak.

Nyilván teljesen más az élethelyzet, megjegyzem, hogy adott esetben én egy kicsit a tárházat gazdagítanám, tehát a helyi képviseletben lehetne jogokat adni, ami helyileg jelenik meg. Nyilvánvaló, ha én azt mondom, hogy ezres létszámtól, és ha majd a népszámlálási adatokat megtekintjük, abból bizonyos következtetéseket le tudunk vonni, különösképpen, ha a korábbi népszámlálás ugyanazon az alapon meglévő adatait hasonlítjuk össze, akkor bizonyosfajta tendenciákat is meg tudunk határozni. Akkor azt gondolom, le lehet vonni azt a következtetést, hogy igen, a különböző élethelyzetekre különböző megoldás kell.

Tehát akkor jó a törvény, ha minél jobban kezeli ezeket a kérdéseket, és minél tágabban, tehát mindenki a saját alkatának megfelelő ruházatot megtalálja a törvényben, tehát a saját identitása megőrzéséhez szükséges eszközöket nagyságrendileg is megtalálja. De meg kell mondanom, hogy mondjuk olyan, ami az 1000 fő és az 500 ezer fő közötti - csak most becsült számokat mondok - különbségeket kezelni tudja, bizony nincs Európában ilyen törvény, de ilyen helyzet sincs Európában. Ezt a magyar történelem hozta, és fogadjuk el, ne vitatkozzunk a magyar történelmen, akkor nekünk ezt a kérdést kell kezelni. És ha egyetértenek velem abban, hogyha az 1993-as, az első szabadon választott parlament gondolkodását átvesszük, és azonosulunk azzal, hogy nekünk minden érték, nekünk az az ezer fő is érték, akik a történelemben egy adott kultúrát megjelenítettek az országban, lehet, hogy történelmi körülmények között, ilyen vagy olyan problémák miatt csak ennyien maradtak, de akkor is büszkén valljuk, hogy a magyar nemzet egész történelméhez és kultúrájához hozzátartozik az az ezer ember is, akik sajátos színt, sajátos világot képviselnek a magyar történelemben és a magyar rendszerben.

Ha ezt a közös gondolkodási alapot elfogadjuk, akkor azt gondolom, ez a törvény arra szolgál, hogy ezen az alapon próbálja megteremteni ezeket a közös alapokat, próbálja megakadályozni a joggal való visszaélésszerű megoldásokat, amiket egyébként a joggyakorlatban tapasztaltunk, és természetesen, a parlament erre való, hogy egy törvénytervezetet ne csak megvitassunk, hanem ha találunk közös pontokat, amivel ezeket a problémákat kezelni próbáljuk, akkor ezeket a pontokat módosító indítványokkal tegyük jobbá, tegyük harmonikusabbá az egész jogrendet.

Bocsánat, nem az első olyan törvény - most fölsorolhatnék egy-két dolgot, az előbb itt államtitkár urat dicsérte szembe, én most hátulról dicsérem -, hogy azért gondoljanak bele, akár az egyházi törvénynél, akár a civiltörvénynél, akár pedig, úgy gondolom, hogy jelen törvény kapcsán is minden olyan módosító indítványt, ami azt a célt szolgálja, hogy valóban, ezt a nemzetiségi önazonosságot ne csak megőrizzék, hanem továbbfejlesszék, és talán ezt majdnem befejezésül mondom, amikor készültem erre a beszédre, elolvastam Bibó Istvánnak "A kelet-európai kisállamok nyomorúsága" című művét, ahol ő ebben a kérdésben Ortegát idézi, és azt mondja a nemzetiségekről, hogy nem a közös múlt, hanem a közös jövő. Ha ezt a mottót elfogadjuk egy közös gondolkodás alapjának, hogy a nemzetiség kérdése nem a közös múlt, hanem a közös jövő, és ha ebben gondolkodunk, hogy a törvény azt szolgálja, hogy ne visszaéljenek ezzel a joggal, hanem ebben a jogban teljesedjenek ki, és mint a legtöbb önkormányzat '93 óta, valóban komoly eredményeket tud felmutatni az önazonosság megőrzésében és továbbfejlesztésében, valóban segítettek munkájukkal a hazának például a külkapcsolatokban. Ha ezt a történelmi helyzetet saját előnyünkre és az ország javára használjuk ilyenképpen, és ilyen módosító indítványok érkeznek, én biztos vagyok benne, hogy az államtitkár úr és a törvény készítői erre nyitottak.

Megjegyzem, természetesen elmondhatnám azokat a kritikai észrevételeimet, ami nem ide tartozik, azért nem ide tartozik, mert az, hogy mi a konkrét kritikai észrevétel, majd az általam benyújtott módosító indítványokban nyilván a tisztelt Házzal megosztom. Már készítettünk módosító indítványokat, mert vannak olyan kérdések; egyetlenegyet engedjenek meg, a jogharmóniában az elgondolkodtató, hogy ha például egy európai uniós polgár '90 után Magyarországra költözött, az európai uniós jog szerint ő például az önkormányzati választásokon indulhat, de nem indulhat a kisebbségi önkormányzati választáson.

(18.30)

Tehát teljesen világos, hogy az 54. §, amely korlátozó rendelkezésként jelenik meg az 1. §-ban, annak ki kell kerülnie, hiszen nyilvánvaló, nem lehet az, hogy a helyi önkormányzati választásokon valaki polgármesterként nem, de önkormányzati választáson indulhat, kisebbségi választáson pedig nem. Ilyenek vannak a törvényben.

Tisztelt Ház! Pontosan ez a parlamenti munka lényege, hogy próbáljunk párbeszédet folytatni egymással, pontosan a parlamenti munkában próbáljuk meghallgatni egymást, és valahol próbáljunk valamilyen közös alapot teremteni, közös célt teremteni, mégpedig annak érdekében, hogy ezt a helyzetet, ami Magyarország történelmi helyzete, a kisebbségek és a többség javára, tehát Ortegát idézve: nem a közös múlt, hanem a közös jövő javára próbáljuk használni. Ehhez kívánok odafigyelést, sok munkát és együttműködést a jelen lévő kisebbségi önkormányzati képviselőkkel is.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu