BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! A felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium terjesztette be. Ez érthető, hiszen ez a minisztérium foglalkozik a humán területekkel: egészségügy, szociális kérdések, kultúra és oktatás. Ebből az derül ki, hogy valóban a kormányzat a legfontosabb erőforrásnak a humán, az emberi erőforrást tekinti, ez a legfontosabb - idézőjelben - természeti kincsünk, amivel tudnunk kell gazdálkodni.
A KDNP egyik felszólalója említette, hogy az Országgyűlés asztalán van ezzel kapcsolatban három törvény. Énszerintem négy törvény van az Országgyűlés asztalán, tehát a szakképzési törvény, a nemzeti köznevelési, valamint a felsőoktatási mellett a költségvetési törvény is természetesen, hiszen ezeket a területeket megfelelő módon művelni nem lehet, ha a forrásokat nem biztosítjuk. Már hallom a kormánypárti képviselőket, hogy de hát meg kell érteni, nagyon nehéz a gazdasági helyzet, honnan lennének források. Csak amikor mindig példának mondják nekünk Finnországot vagy - hogy ne csak európai példát mondjak - Szingapúrt, hogy íme, a tudásalapú gazdaság ott hogyan alakult ki, akkor nem teszik hozzá, hogy ezek az országok nem akkor kezdtek el áldozni komoly összegeket az oktatásra, a felsőoktatásra, amikor már olyan jól álltak, pont fordítva: ezzel teremtették meg a maguk gazdasági megerősödését.
Én röviden a bolognai folyamatról szólnék, hogy hogyan kezeli ezt a kérdést a törvény, mi a törvény legfontosabb következménye a hallgatókra, az oktatókra, és hogyan állunk a felsőoktatási rendszer finanszírozásával.
Nos, az úgynevezett bolognai folyamat kapcsán - azért mondom így, mert az nagyon sok összetevőből áll, diplomák elismertetése, hallgatók cseréje - a kulcskérdés az úgynevezett lineáris vagy másképp kétciklusú oktatás. Ez az előző nyolc évben teljesedett ki, Hiller István felosztotta ideológiailag, hogy volt egy liberális oktatáspolitikai rendszer, majd egy szocialista. Hadd tegyem hozzá, hogy a bolognai folyamatot az első Fidesz-kormány liberális oktatáspolitikai vezetése készítette elő.
De én vitázom azzal a felfogással, amely szerint rosszul lett kivitelezve. Eleve lehetetlen feladatot vállalt ez, azért, mert akkor vezették be, amikor Magyarországon rendkívüli mértékben tömegesítették a felsőoktatást. Ez azt jelenti, hogy a forrásokhoz való hozzájutás alapja az volt, hogy minél több hallgató legyen az intézményekben, és ekkor vezették be ezt a rendszert, szétverve az eddigi duális rendszert, amelyben külön megvolt a főiskola szerepe a maga gyakorlati képzésével, és külön a magasabb szintet jelentő egyetemeké.
Ez nyilvánvalóan abban is jelentkezett, hogy egy hároméves tanterv egy főiskolán világosan gyakorlatorientált volt, és világosan kétfelé vált az a hallgatói kör, amelyiknek az alapja megvolt ezek elsajátításához. Azzal, hogy nagy tömegben elindítottunk úgy képzést minden szakterületen, hogy az eltérő képességű, motivációjú hallgatóknak kell elvileg ugyanazt a magas szintű elméleti alapot megkapni, amire a mesterképzés épül, illetve azt gondolni, hogy majd ebből három év után gyakorlati kompetenciákkal rendelkezők kerülhetnek ki, alapjaiban téves volt.
Hadd idézzem Roska Tamás Széchenyi-díjas akadémikus véleményét: "A bolognainak nevezett magyar folyamat egyik legnagyobb vétke, hogy összekevert két műfajt, az egyetemet és a főiskolát. Az egyetemi oktatás célja az ismeretek határáig való eljutás, továbblépés a kutatás és innováció irányába, a főiskolai képzés célja viszont a felkészítés a konkrét gyakorlati feladatok ellátására. A nagy egyetemekből viszont vegyes felvágott lett, s a jó főiskolák gyenge egyetemekké léptek elő. Ez tarthatatlan, vissza kell állítani a két funkció különbözőségét." Tehát valóban, ez egy nagyon fontos diagnózis, szerintem nehezen vitatható.
Azt, hogy intézményileg vissza lehetne állítani ezt a duális képzést, ezt úgy ítélem meg, hogy nem lehet, hiszen önmagában meg kell becsülni azokat az intézményeket, például főiskolákat, amelyek ezt követően, igazodva a követelményekhez, nagyon nagy erőfeszítéssel elérték azt, hogy mesterképzésük legyen, adott esetben doktori iskolát indítva is egyetemi rangra léptek elő.
De itt arról van szó, hogy a funkciók különbözősége az visszaállítható. Tehát egy adott szakterületen, legyen az közgazdasági, műszaki, miért lenne akadálya annak, hogy eltérő felvételi pontszámokkal egyidejűleg el lehessen indítani egy alapszakot közvetlenül úgy, hogy a cél, mondjuk, hét félév után gyakorlatorientált diploma adása, és a legmagasabb szintre, egy magasabb felvételi képességgel elindítva a - nevezzük úgy - mesterképzés vagy régi szinten egyetemi képzés? Hadd tegyem hozzá: az átjárás lehetősége régen is adva volt. Nem tudjuk kiolvasni ebből a törvényből pontosan ezt a szándékot, mert hogy hol lesz majd osztatlan képzés, hol lesz lehetőség az általam elmondottakra, mindez innen nem derül ki.
Hadd térjek át a hallgatók kérdésére! Mi a legfontosabb szabályozás a hallgatók tekintetében? A legfontosabb az, hogy ki válhat egyetemi, főiskolai hallgatóvá? Ki kerülhet be a felsőoktatásba? Az a tény, az a szám, hogy az államilag finanszírozott helyeket 53 450-ről 2014-re 30 ezerre kívánják csökkenteni, ez a legtragikusabb, ami a magyar társadalom szempontjából a felsőoktatás üzenete lehet. Igen, a Széll Kálmán-tervben szerepel ez a szám, itt van az anyag, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium készítette elő a Széll Kálmán-tervhez igazodva ezt a brutális csökkentést. Hogyan beszélhetünk igazságosságról, hogyan beszélhetünk társadalmi mobilitásról akkor, hogyha ez a lecsökkentett szám világossá teszi, hogy ebbe tehetséges, de anyagilag nem megfelelő hátterű fiatalok hogyan fognak bekerülni? - és majd részleteiben a kollégáim beszélnek arról, hogy mit jelent egyébként az önköltséges finanszírozás.
Tehát ez egy olyan súlyos következmény, ami sajnos összhangban áll azzal, hogy a kétezer fő alatti településeken milyen módon nehezedik meg az általános iskola, azok felső tagozatának oktatása. Tehát itt a kormányzat megint szembekerül azzal, amit hirdet. Nekem sokszor mondják mint oktatónak, docensnek, most a feladataim ellátása miatt én fizetés nélküli szabadságon vagyok, de megkeresnek és elmondják, hogy mi mindig azt mondtuk, hogy ez az irdatlan nagy létszám nem kell a felsőoktatásban, miért nem örülünk, hogy 53 450-ről 30 ezerre csökken. Nem ennek kellene csökkenni, az össz hallgatói létszámnak, és ezen belül természetesen az állami finanszírozásnak kellene megmaradni.
Hadd térjek át az oktatók kérdésére! Ez a törvényjavaslat nagyon objektíven igyekszik rögzíteni az egyes oktatói besorolásokhoz tartozó követelményeket. Csak egyet kellene megnézni, hogy itt szinte kizárólag a tudományos teljesítmény szerepel. És mielőtt félreértés lenne: természetesen bármely felsőoktatási intézményben, főiskolán is nagyon fontos, hogy az oktatók kutatói tevékenységet folytassanak, arra felkészültek legyenek, és azzal kapcsolatban előrelépve bizonyos szinteket teljesítsenek.
(10.30)
De sehol nem szerepel az, hogy van-e oktatói, előadói képessége, teljesítménye. Mire való az általam nagyon fontosnak tartott hallgatói felmérés, amit a hallgatók az én tapasztalataim szerint az oktatók teljesítményéről igenis objektíven készítenek el? Hol van ez figyelembe véve? Elsősorban nem kutatóhelyekről van szó, bármennyire fontos, hanem oktatási intézményről. És aki ebben él, az nagyon jól tudja, hogy kiváló, felkészült, legmagasabb szintű kutatók előadásán adott esetben lézengenek, és egy esetleg nem ilyen magasan kvalifikált oktatónál pedig ott ülnek a lépcsőkön. És az egész előmeneteli rend nem veszi figyelembe azt, amit még egyszer mondok: oktatói, előadói képesség és bizonyított teljesítmény.
A tanársegédi követelményben nem választja külön a főiskolai és az egyetemi tanársegédet, vagyis az lehet főiskolai tanársegéd, aki megkezdte a doktori képzést. Akik ezt leírták, egy álomvilágban élnek. Nincsenek tisztában azzal, hogy ma mi egy oktatónak a jövedelme. Egy adott intézményben egy adjunktus, aki komoly feltételt teljesít, hála istennek, bizonyos szempontból, olyan módon tud hallgatókat kibocsátani, hogy egy szakdolgozat-készítés során egy adott munkahelyen magát megismertetett, jó eredménnyel végző hallgató alapképzésen, például műszaki területen, jóval magasabb fizetéssel helyezkedik el, mint az őt oktató adjunktus vagy adott esetben docens. És akkor ebben a helyzetben azt mondjuk, hogy egy főiskolán valaki úgy kezdheti meg a tanársegédi munkáját, hogy azt mondjuk, legyen már elindított doktori képzése? Ezt át kellene gondolni.
A tanári munkakör fontos; aki nem teljesít ilyen fokozatokat, az tanárként működjön, van kellő tapasztalata, de a heti 23 óra lehetősége, ami itt szerepel, ami több mint egy középiskolában most a 22, ez megint abszurd.
Az anyagiak tekintetében azt kell látnunk, hogy sajnos itt életpályamodellről nincsen szó, mint a köznevelési törvényben. Bármennyire szomorú, amikor a miniszterelnök úr elvi kérdésekben az államtitkár asszony mögé állt, amikor a 700 millióról azt mondta, hogy ez pedig nem lesz, akkor kihúzta a szőnyeget az életpályamodell alól. Ez legalább tiszta dolog, itt még semmi ígéret sincs az oktatóknak, csak követelmény. És a felsőoktatási rendszer finanszírozásának volt egy nagyon pozitív üzenete a koncepcióban, hogy megszünteti azt a rendszert, amelyikben alapvetően a hallgatói létszám dominál, és elmondta az arányokat. Itt már meg sem jelenik, majd egy kormányrendelet fogja ezeket szabályozni.
Tehát azt kell elmondanom, kifogásokkal együtt, miközben nagyon helyes, hogy egyelőre nem számolja fel az intézményeket, elegendő szám van, ezt nem kell csökkenteni, hogy közalkalmazotti jogviszonyt teremt meg, hogy bizonyos követelményeket a hallgatók mellett az oktatóknak óraszámban is meghatároz, de ezek olyan kritikák, amit elmondtam, amihez hozzátehetünk még egy kérdést, hogy nagyon sok lényeges ügyet kívül szabályoz. Van egy sörreklám, hogy csak az számít, ami belül van, itt úgy tűnik, az számít, ami kívül van, ami kívül esik ezen a törvényen.
És meg kell mondanom, hogy a Fidesz-kormányzat ez alatt a másfél év alatt nem érdemelte ki azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom biankóval próbálja támogatni mindazokat a megoldatlan kérdéseket, amelyekre a törvény nem ad választ, ezért nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés