DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tettem föl a mikrofont, elnézést a technikai malőrért. Ezúton szeretném jelezni azt, hogy ne menjünk el az arceltakarással kapcsolatban azon probléma mellett, hogy hogyan működik ez a modell azon országokban, ahol ez a rendszer működik. Mert már nagyon hiányoltam egyébként államtitkár úrtól, most segítek neki, tehát van olyan európai ország, ahol működik az arceltakarás tiltása, mármint a hatályos szabályozás terén működik. De a gyakorlatban nem működik, semmilyen formában nem működik a gyakorlatban. Például ilyen Németország.
Ha beüti az ember a keresőbe azt a szót, hogy Németország és tüntetés, akkor mondjuk, úgy indulásból a legfrissebb hír, ami bejön nekem: Tüntetők vertek rendőröket Németországban - 2011. november 26. Ugye, azt hiszem, nem kell sokat magyarázni azon, hogy Németországban naponta vannak olyan brutális, kőkemény tüntetések, ahol anarchisták csapnak össze szélsőjobboldalinak nevezett csoportokkal. Tehát tombol a, hogy mondjam, a tüntetésjogi erőszak, annak ellenére, hogy Németországban ezt a rendkívül otromba és gyülekezési jogot sértő szabályozást bevezették.
Tehát egy olyan dologról vitatkozunk igazából, aminek az égvilágon semmi értelme nincs. Bevallom őszintén, ha ezt a javaslatot önök mégis elfogadják, én már most jelzem, ezt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében jelzem, mert én nem vagyok a Jobbik párt tagja, de a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében jelzem, hogy az első adandó alkalommal tüntetésen én biztos, hogy ilyen sálban fogok megjelenni, el fogom takarni az arcomat. Nem fogok mentelmi jog mögé bújni, és végig fogom csinálni az ügyet, el fogom vinni a strasbourgi emberi jogi bíróságra, és úgy gondolom, meg is fogom nyerni.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés