DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Most egy ismételt előrejelzést szeretnék adni, tehát az egyébként általam nem túl kedvelt kereskedelmi tévék gyakorlatához hasonlóan szeretném jelezni, hogy a már bejelentett további általános felszólalásom miről fog szólni, csak azért, hogy a figyelmet tovább tudjam csigázni. Természetesen az általános vita keretei között kívánok maradni, és természetesen továbbra is azt az alaptételt szeretném kifejteni, hogy miért helytelen út, amin jár ez a javaslat, és miért nem igaz az, amit államtitkár úr már valóban közel negyvenedszerre mond el itt nekünk, hogy ők a magyar emberek biztonságát akarják védeni és emelni, mert ez a törvényjavaslat mindenre alkalmas, de erre nem.
Egyszerűen arra alkalmas, hogy az embereket kiszolgáltatott helyzetbe hozza, megfélemlítse, alapvető jogaik gyakorlásától elrettentse, lehetővé tegye, hogy az életük legintimebb részleteit folyamatosan figyelemmel kísérjék, számítógépeikben kutakodjanak. Ezen begyűjtött adatok utána átláthatatlan, áttekinthetetlen módon, és ami nagyon fontos, Kiss Sándor képviselőtársunk rámutatott, olyan emberek kezébe kerülhet legbecsesebb személyes adataink védelme, de még egyébként a kormánypárti képviselők adatainak védelme, akik azzal voltak elfoglalva az elmúlt huszonegy évben vagy még akár korábban, hogy a nemzet ellenségeinek nyilvánított hazafiakat üldözték, mert én nem tudok arról, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatból a forradalmi kormányváltás után tömegesen bocsátottak volna el hazaárulókat.
Ebből pedig két dolog következik ezek szerint: senki nem volt hazaáruló, és remekül végezték a fiúk a munkát, vagy pedig önök elfogadják azt a tényt, hogy hazaárulók a nemzetbiztonsági szolgálat sorai között adatainkat megfigyeljék, visszaéljenek vele, és ki tudja, milyen nemzetidegen érdekeket szolgáljanak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés