DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Mindig nagy figyelemmel hallgatom Ékes képviselő úr hozzászólását, hozzászólásait, ezt tettem most is.

(8.30)

Nagy tapasztalattal rendelkező, szakmailag felkészült ember, ezért egy mondatból is két perc alatt érti, amit mondani fogok. Az, amiről tetszett szólni, azért állt elő, mert önök az Országgyűlés előtt fekvő egyik legfontosabb törvényt, a közoktatásról vagy ha tetszik, köznevelésről szóló törvényt el akarták dugni a sötét éjszakába.

Azt akarták, hogy a nyilvánosság kizárásával valamikor éjjel vagy hajnalban tárgyaljuk az országunk felsőoktatásáról és az országunk közoktatásáról szóló saját előterjesztésüket. (Dr. Szűcs Lajos: A törvényjavaslatról tessék beszélni, miniszter úr!) Mi meg azt gondoltuk és azt akartuk, hogy ezt az ország nyilvánossága előtt hallják, lássák mindazok, akik eddig a törvény történetét, ami legalább olyan sötét, mint az éjszaka, végig tudják kísérni. (Zaj a kormánypárti padsorokban.)

Ezért volt és helyes, hogy mindazok, akik érdeklődnek, a magyar közoktatás és a magyar felsőoktatás jövőjéről hallják és lássák azt, amit a Magyar Országgyűlés dönt, illetve mond.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu