DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Esztergom kapcsán szeretném elmondani, hogy miután Hahn és Borzsák akadémikusoknál levizsgáztam, és Neugebauer és Loczelka professzoroknál sikeres vizsgát tettem, mintegy 15 ezer magyar egyetemistát meg levizsgáztattam, kicsit remeg a hangom, hogy az államtitkár asszony minősíteni fogja a felszólalásomat. De összeszedem magam, és próbálom mégiscsak elmondani azt a véleményemet, miszerint Esztergom kapcsán nekem nem tisztem Schiffer frakcióvezető urat megvédeni, de Magyar Anna képviselő asszony felszólalása mégiscsak arra indít, hiszen egy stílusról beszélt, azt kritizálta.

Érdemes Esztergom kapcsán megtudni és elmondani, hogy ön közgyűlési elnökként, tisztelt képviselő asszony, az első ellentmondásra azt a tudományos munkájával nemzetközi elismertséget kiváltó igazgatót, aki egyébként legutóbb például II. János Pál pápa magyarországi látogatásának szentelt emlékkönyvet szerkesztette, múzeumigazgatói tisztségéből úgy rúgta ki, hogy a lába nem érte a földet.

Ezzel kapcsolatban sikerült is egy olyan nemzetközi diplomáciai botrányba belekeverednie, hogy Olaszország, ezen belül Toszkána tartomány - csak Esztergomról beszélek - lassan tiltakozik, hiszen azt a nevezetes Vaszary-képet, amely Magyarország büszkesége lenne, lehetne, ön a világ legelismertebb Vaszary-kiállítására Toszkánába nem adta kölcsön azért, mert attól félt, hogy Itáliából ezt önnek nem adják vissza. Ezek után ez a felszólalás, amivel Schiffer képviselő urat kritizálta, már megbocsásson, legalább ennyire botrányos.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu