DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, arról szeretném önöket tájékoztatni, hogy a tárcánk megvizsgálta alkotmányossági szempontból a NIBEK létrehozásának szabályait.

A mi álláspontunk az, hogy ilyen feltételekkel, tehát a nemzetbiztonsági törvényben való szabályozása és a nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó alkotmányos garanciák megtartása mellett alkotmányossági érvek nem szólnak a törvényjavaslat ellen, tehát nagyon precízen szabályozza a törvényjavaslat a NIBEK demokratikus, parlamentáris kontrollját, és ugyanígy megvizsgáltuk természetesen az adatvédelmi kérdéseket is. Az adatvédelmi kérdésekben is az az álláspontunk, hogy a NIBEK nem kezelhet több adatot annál, mint ami az egyébként adatkezelésre felhatalmazott titkosszolgálatok birtokában van, és nyilván csak addig kezelheti majd ezeket az adatokat, ameddig azt a törvényes felhatalmazás, célhoz kötöttség és a szükséges időtartam lehetővé teszi.

(18.20)

Tehát az kétségtelenül igaz, hogy a működés során a NIBEK-nek bizonyítania kell majd azt, hogy az önök aggályai megalapozatlanok, de a törvényjavaslatból nem olvashatók ki sem olyan adatvédelmi, sem alkotmányossági aggályok, amelyekre fölhívták itt a vitában a figyelmünket.

Ezt azért gondoltam előrebocsátani, mert elég sokan a NIBEK-et olyan szervezetnek állítják be, amely a mostani nemzetbiztonsági törvény keretei közé nem fér be, esetleg azon túlterjeszkedne, valamilyen kontrollálatlan hatalommal, adathatalommal rendelkezne. Még egyszer mondom, ez a mi álláspontunk szerint, a mi vizsgálatunk szerint nincs így.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu