DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr és elnézést kérek. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt én a jelen lévő kormánypárti képviselőknek egyetlenegy kérdést szeretnék csak feltenni: emlékeznek-e arra, hogyan lett Meggyes Tamásból egyéni választókerületi képviselőjelölt a 2010-es országgyűlési választások előtt? Emlékeznek-e arra, mi előzte meg azt, hogy az önök felkent vezére rámutatott Meggyes Tamásra, hogy ő lesz a Fidesz-KDNP jelöltje? Emlékeznek rá? Az előzte meg, kedves fideszes-KDNP-s képviselőtársak, hogy az esztergomi fideszesek vagy korábbi fideszesek egy jó része tüntetett azért Esztergomban, és kérte Orbán Viktort, hogy ne jelölje Meggyes Tamást többet országgyűlési képviselőnek és polgármesterjelöltnek. Nem szocialisták, nem jobbikosok, nem LMP-sek tüntettek 2009 végén, 2010 elején Meggyes Tamás ellen, hanem korábbi fideszesek. Ez sem gondolkodtatja el önöket?
És még valami: államtitkár asszony, ez a törvényjavaslat azért sem jelent megoldást, mert tömegével vannak olyan városok még ebben az országban, jellemzően olyan városok, amelyeket a megelőző négy, illetve nyolc évben már önök irányítottak, az önök Döbrögijei adósítottak el, amelyek úsznak az adósságban. Arra kéne mondani valamit, hogy amikor önök szabadságharcot folytatnak az államadósság ellen, hogyan viszonyulnak az önkormányzatok adósságállományához. Vagy esetleg ezt is fordítva kell értenünk, és ahogyan az államadósság is a szabadságharcban csak nőttön-nő, önök úgy gondolják, az egy városnak a normális állapota, ha úszik az adósságban és egy idő után nem tudja kifizetni a számláit.
Az lenne a tiszteletteljes kérdésem államtitkár asszonyhoz, mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a városok, a fideszes városok ne ússzanak el az önkormányzati adósságban.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés