DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés és Kormánymegbízott Asszony! Akkor beszéljünk arról, amiről kell, a törvényjavaslat 11. § (2) bekezdéséről, ami a következőképpen szól: "Az egyéb megyei intézmények működtetését, irányítását, valamint az átvett intézményekkel és az intézmények feladataival összefüggésben szakmai feladatokat ellátó foglalkoztatottak a kormány által rendeletben kijelölt szerv állományába kerülnek át, kivéve, ha a kijelölt szerv vezetője vagy a kormánymegbízott" - tehát ön - az érintett személy foglalkoztatásához nem járul hozzá." (Nyakó István: Hopp, hopp!) Magyarul, arról van szó, hogy önök úgy kívánják átvenni ezeket az intézményeket, hogy ön, kormánymegbízott asszony tisztogatást fog végrehajtani. Ez a bekezdés erre ad lehetőséget. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Pfuj! - Szégyen!)
Ebben a bekezdésben még csak egy megszorítás sincsen benne, hogy ön milyen feltételekkel tagadhatja meg a hozzájárulást, ön, Bertalan Judit kormánymegbízott milyen esetben mondhatja azt, hogy az a közalkalmazott, aki eddig tisztességgel ellátta a feladatát Esztergomban, az kikerül az utcára.
Ön kap egy biankó csekket, és bármikor tort ülhet azokon, akiknek elegük volt Meggyes Tamás városvezetéséből, elegük volt abból a garázdálkodásból, amit a fideszesek folytattak Esztergomban. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Szégyen! - Döbbenet!)
Igen, államtitkár asszony, beszéljünk a törvényjavaslatról, arra adjon magyarázatot, hogy miért kívánnak lehetőséget adni arra a kormánymegbízottnak, hogy politikai tisztogatást hajtson végre az esztergomi közalkalmazottak között. Erre várom a választ.
Köszönöm. (Lukács Zoltán: Döbbenet! - Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés