DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Schiffer András frakcióvezető úr (Lukács Zoltán: Négyes alá!) felszólalása rosszindulatú feltételezéseket tartalmazott valóban Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott asszony leendő eljárásával kapcsolatban.
Bármilyen eljárásra majd akkor kerülhet sor, ha az Országgyűlés elfogadja, támogatja a törvényjavaslatunkat. A célunk a megoldás irányába készült, és semmi alapja, oka, indoka frakcióvezető úrnak nem volt arra, hogy ezzel a rosszindulatú feltételezéssel ijesztgesse a városban érintetteket, akik esetleg féltik a munkahelyüket.
Hiller képviselőtársunk bármennyire is próbált gúnyt űzni abból a helyzetből, amit én most próbálok a vita rendes mederbe terelése céljából eljárásként bevezetni, valójában egy szót nem szólt Esztergomról, nem szólt a törvényjavaslatról; személyes élményeiről és Nagy Anna Csongrád megyei közgyűlési elnök asszony eljárásáról beszélt, ami nem ide való téma volt, nem ennek a törvényjavaslatnak a keretében kellett volna megbeszélni, és megint csak nem szolgálta az esztergomiak érdekét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés