DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bárándy képviselő úr is túlment stílusában azon a határon, ami egy parlamentáris demokráciában elfogadható vitastílusnak minősíthető. (Derültség az MSZP padsoraiban.) De ez önmagában nem számít, én ezt nem is tenném szóvá, ha nem egy magasabb érdek jegyében ülnénk itt és lennénk itt mindannyian. (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Jelenleg Eszergom városának további sorsa, jövője kérdéséről szeretnék beszélni.

Az, hogy engem megpróbál megsérteni azért, mert képviselem egy város és intézményeinek érdekét, az engem nem zavar, és nyilván nem is az én minősítésem vagy értékelésem az, ami önnek számít, és önnek sem az, amit én mondok.

(11.40)

A válaszok fogják majd minősíteni és értékelni mindannyiunk munkáját.

Az előrehozott választásokkal kapcsolatban, erről már beszéltünk és időben sokkal hosszabb, elnyúlóbb és nehezebb helyzetet jelentene az intézmények szempontjából, mint amit a mi törvényjavaslatunk tartalmaz. Emiatt kértem én már korábban, lehet, hogy akkor éppen nem voltak a teremben, hogy lehet javasolni olyan módosításokat, amivel még gyorsabban lehetne megoldani a fennálló helyzetet Esztergomban.

Ha ilyen javaslatok jönnek, nyitottak vagyunk, meg fogjuk vitatni, és bízunk benne, hogy minél előbb elfogadásra is kerül. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu