DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, Kontrát államtitkár úr, aki végigülte ezt a vitát, vagy ennek a vitának az első szakaszát, azt gondolom, volt olyan eset, amikor valóban adott választ, az utóbbi időszakban kevésbé hallottuk a hangját, ezt én magam nagyon sajnálom, mert számtalan olyan kérdést tettem föl, amelyek tisztázása a továbbhaladás érdekében rendkívül fontos lenne.

A kormánypárti képviselők hozzájárulása ehhez a vitához az alapszakaszon kívül, ahol a bizottsági véleményeket, illetve egy tulajdonképpeni elsőkörös felszólalást elmondtak, kimerült egy fölszólalásban, amelyik mindenkinek a szüleit lekommunistázta. Azt gondolom, ez nem járult hozzá a vita normális mederben tartásához. A második felszólalás a kormány részéről jött, ez Répássy államtitkár úré volt, akinek a segítsége nem jött jól Kontrát államtitkár úrnak, azt kell hogy mondjam, mert teljesen összezavarta a vita menetét és összezavarta magának a törvényjavaslatnak az értelmezését.

És akkor most jött ez a termelési értekezletes fölszólalás, ami őszintén szólva azért megdöbbentő, képviselőtársaim, mert azt hiszem, hogy ebben az ügyben, amit Schiffer képviselő úr is elmondott, számtalan olyan pont lenne, ahol önök tudnának érvelni. Ültek itt egyébként olyan kormánypárti országgyűlési képviselők, akik az emberi jogi bizottság tagjai, és azt hiszem, hogy más aspektusból is meg tudták volna közelíteni ezt a kérdést, és tudtak volna nekünk érvelni, hogy ez egyébként ez emberi jogi, állampolgári jogi szempontból miért jó törvényjavaslat. Nem tették meg, és azt hiszem, hogy ez hiányozni fog ebből. Mi tudunk rájuk várni.

Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu