IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Borbély Lénárt képviselő úr, aki sajnálatosan most éppen nincs a teremben, ezért nem tud reagálni a szavaimra, a hozzászólásában a nemzeti együttműködés kormányának nevezte ezt a most hivatalban lévő kormányt. Én inkább a nemzeti színészkedés kormányának vagy színház kormányának tudnám nevezni az előző napirendi pont vitája alapján, és félek, hogy ez a mostani is így fog zajlani. A nagy egymás mellett elbeszélés kormányának tudnám nevezni, hiszen semmiféle komoly, konkrét együttműködés az előkészítés során nem volt. Ezt joggal kifogásolták a kisebbségi vélemény tolmácsolói.
Nem hiszem azt, hogy érdemi válaszokat fogunk kapni az általunk fölvetett kérdésekre, mint ahogy az előző napirendi pontnál is hiába kérték többször is, ismételten a képviselők, többszöri kétperces hozzászólással, hogy jó lenne, ha a kormány képviselője még a vitában megnyilvánulna, hogy lenne mód reagálni mindarra, amit mond, és kibontakozhatna egy érdemi vita. Úgy látom, ez itt ezúttal is el fog maradni. Nem tudom, kapunk-e megnyugtató válaszokat arra, hogy mi az igazi oka a nemzeti információs és bűnügyi központ létrehozatalának, mi a valódi céljuk ennek az új intézménynek a létrehozatalával.
Mi túlságosan tágnak tartjuk azt a feladatkört, amit szánnak ennek a szuper-titkosszolgálatnak, és aggályosnak tartjuk azt, hogy a hatósági nyilvántartások többségéhez közvetlen adatkapcsolat útján, konkrét célmegjelölés nélkül hozzáférhet. Nagyon kérdéses az, hogy miért van szüksége ilyen jogosítványokra egy új hivatalnak. Reméljük, hogy ha nem most, akkor valamikor majd a gyakorlati munka során ez ki fog derülni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés